Nagyvilág

Hillary Clinton: Büszkeséget és hálát érzek

Hillary Clinton órákkal azután szólalt meg először, hogy elbukta Donald Trump ellen az elnökválasztás (pedig rá szavaztak többen). A Demokrata Párt jelöltje kampánystábja, támogatói és hívei előtt mondott beszédet egy manhattani hotelben magyar idő szerint 17 óra 30 perc körül.

Széles vigyorral érkezett a színpadra, vastaps fogadta. Elárulta, tegnap este telefonon gratulált Donald Trumpnak, akinek felajánlotta együttműködését.

Sajnálom, hogy nem nyertük meg a választás, a közös terveink és értékeink miatt. De büszkeséget és hálát érzek. Ti képviselitek a legjobbakat Amerikában. Fájdalmas, és az is marad sokáig. De a kampányunk soha nem egy emberről vagy egy választásról szólt, hanem az ország szeretetéről

– kezdte Clinton.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy hasznosítsuk becsben tartott értékeinket. A stábbal egy évig azon dolgoztunk, hogy az amerikai álom mindenkié lehessen.

Trump miatt egy hónap alatt felrobbanhat a Közel-Kelet

Clinton megköszönte a támogatást híveinek és az elnökhelyettes-jelölt Tim Kaine-nek. Mint fogalmazott, reményt és biztonságot ad neki, hogy Kaine képviseli Virginiát a Szenátusban.

Ezt követően köszönetet mondott Barack Obamának és feleségének is.

Hazánk hatalmas hálával tartozik nektek.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

Megköszönte továbbá a munkát családjának és az országszerte aktívan dolgozó önkénteseknek.

Ti beletettétek a szívetek a kampányba. Ti vagytok a legjobb stáb, amit valaha valaki kívánhatott.

Trump győzelme akár még jó is lehet Európának

A nőkhöz, különösen a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, ők bátorították a leginkább, hogy a bajnokuk legyen.

Kiemelte, a nemzet mélyebben megosztott, mint valaha gondolták, ezzel együtt mindig hitt és hinni is fog Amerikában.

El kell fogadnunk az eredményt és előre kell tekintenünk. Donald Trump lesz az elnökünk. Megadjuk neki a lehetőséget az irányításra.

A beszéd végén és közben is többször kapott hatalmas tapsot. Elmondta, ezért megérte minden erőfeszítés. Egyszer sem sírta el magát.

Barack Obama nem sokkal később a Fehér Ház előtt mondott beszédet.

Élő közvetítésünket itt olvashatja.

(CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik