Nagyvilág

Clinton emberei tudták, hogy nagy a baj

A Politico szerint Hillary Clinton közvetlen munkatársai tisztában voltak azzal, hogy a demokrata párti jelölt elnöki esélyei törékenyek.

Már a választás éjszakáján terjedelmes riport jött arról, hogy Hillary Clinton közvetlen munkatársai mindig is tisztában voltak azzal, hogy elnöki esélyei nagyon törékenyek. Így is lett, az esélyek összetörtek, Trump lett az elnök.

A lap információi szerint ezek a bizalmas munkatársak már a kampány kezdetekor tudták: Cintonnak sok támadható pontja, illetve gyengesége van. Egyik gondja az életkora, a másik pedig az, hogy “megkerülhetetlennek” gondolja magát.

Ám ennek ellenére a Clinton-csapatot meglepte az országban uralkodó hangulat. A Politico szerint pontosan felmérték, hogy Bernie Sanders (Clinton pártbeli kihívója az elnökjelöltségért folyó küzdelemben) és Donald Trump jól érzékeli és korrekten határozza meg az ország gondjait, és úgy gondolták, hogy Clinton erre már nem lesz képes.

Tovább rontott a helyzeten a végnélküli e-mail botrány és a Clinton Alapítványról egymás után napvilágra kerülő kínos információk garmadája. Ám ahelyett, hogy azt állították volna a kampány középpontjába, hogy a demokrata párti elnökjelölt mit és hogyan tenne a változás érdekében, inkább arra koncentráltak, hogy miért éppen Clintonnak kellene elnöknek lennie, és hogy tulajdonképpen senki más nem is lenne alkalmas erre.

Rossz jelölt volt a jelenlegi politikai helyzetben, összegezte a Clinton-munkatársak véleményét a Politico.

A lap újságírója beszámol arról is, hogy a kampány utolsó heteiben számos interjút készített, sok háttérbeszélgetést folytatott a Clinton szűkebb köréhez tartozó munkatársakkal és tanácsadókkal, s szinte valamennyien arról számoltak be, hogy elkeseredettség vett erőt rajtuk, s egyre inkább kezdték azt hinni, hogy Clinton üldözési mániája, miszerint senki nem fog szavazni rá, maga a valóság.

“Ez a kampány mindig csak a pillanatokra épült”, mondta a Politicónak Robby Mook, kampánymenedzser.

(Politico)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik