Nagyvilág

Száz lefejezett holttestet találtak Moszulnál

Egy újonnan visszafoglalt elővárosban találtak tömegsírt az iraki kormányerők. Az ENSZ már figyelmeztetett az Iszlám Állam tömeggyilkosságaira.

Az iraki hadsereg bejelentette hétfőn, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fellegvárának számító Moszul közelében nagyjából száz lefejezett holttestet rejtő tömegsírra bukkant.

A tetemeket az észak-iraki nagyvárostól 15 kilométerre délkeletre fekvő, a napokban visszafoglalt Hammám el-Alil agráriskolájának területén találták – olvasható a hadsereg által kiadott közleményben.

Egyelőre nem világos, hogy az áldozatokat mostanában ölték-e meg, és civilekről vagy katonákról van-e szó. Az AFP francia hírügynökség szerint polgári áldozatokat rejt a tömegsír.

Az ENSZ két hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőségesek többtucatnyi civillel végezhettek az IÁ utolsó iraki bástyája, Moszul ostromának október 17-i kezdete óta.

Tömegsírt már korábban is találtak az IÁ-tól visszafoglalt területeken. Azokról az áldozatokról azt gyanították, hogy a jazidi kisebbség tagjai, illetve a hadsereg síita újoncai, akikkel az Iszlám Állam harcosai Irak északi és középső területeinek 2014-es lerohanásakor végeztek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik