Külföld

Micimackó és az amerikai elnökválasztás

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 11. 07. 09:53

A két négylábú világsztár. A legismertebb politikai kabalafigurák.

Az Egyesült Államokban gyakorlatilag már régóta csak két nagy párt verseng. Az egyiket republikánusnak, a másikat demokratának hívják. Emblematikus állatuk is van: elefánt, szamár. Sokan azonban gyakran nem tudják, melyik, melyiké.

Ma láttam egy Elefántot, Malacka.
– Mit csinált éppen? – kérdezte Malacka.
– Csak úgy kószált – mondta Róbert Gida. – Azt hiszem, nem látott meg.
– Én is láttam egyszer – mondta Malacka -, legalábbis azt hiszem, ő volt az. De lehet, hogy nem ő volt.
– Én is – jegyezte meg Micimackó, és azon tűnődött, mi lehet az, hogy Elefánt.

(A. A. Milne: Micimackó)

Először a szamár jött, de a történet még nem vele kezdődött. Az 1824-es elnökválasztáson négy elnökjelölt csatázott. Mivel egyikük sem kapta meg a többséget az elektoroktól, a Képviselőház döntött az elnökről. A két esélyes Andrew Jackson és John Quincy Adams volt. A negyedik helyen álló Henry Clay Adams mellé állt, így Adams elnök, ő külügyminiszter lehetett.

Jackson korrupt alkut emlegetett, létrehozta a Republikánus Párt demokrata szárnyát, amely később kiszakadt a Republikánus Pártból és létrejött a Demokrata Párt. Jackson nem adta fel. Politikai ellenfelei 1828-ban egyszerűen szamárnak nevezték. (Republikánus riválisa, John Quincy Adams a korrupt, arisztokratikus, szabados jelzőket kapta.)

A szamárcsődör

Neve miatt hamar ráakasztották a „jackass” (szamárcsődör) szót, mondván: ostoba, megátalkodott. Andrew Jackson beleállt, azt mondta: tényleg olyan vagyok, mint a szamár. Állhatatos és kitartó, mint általában az egyszerű emberek. Ez bejött. Jackson kétszer is az Egyesült Államok elnöke lett, de a szamár vele együtt egy időre eltűnt.

Jackson népszerű volt. Ő vezette be a zsákmányrendszert, azt, hogy győztesként a szövetségi hivatalok élére saját híveit állította. Nem szamárság.

A négylábút először a német származású Thomas Nast karikaturista használta a demokraták szimbólumaként 1870. január 14-én. A párt még abban az évben el is fogadta kabalaállatként, amelynek jó tulajdonságait – szerény, kissé csökönyös, okos, bátor, szerethető – hangsúlyozta. 

A csorda menekül

Az elefánt már 1860-as években megjelent a republikánusok szimbólumaként, de a pártot azóta kötik egyértelműen az ormányoshoz, amikor szintén Nast 1874-ben Ulysses S. Grant elnökválasztási kampányát egy olyan rajzzal illusztrálta, amelyen egy csorda (a republikánusok) menekül az oroszlánnak álcázott szamár elől. A rajz pikantériája, hogy Grant kemény katona volt, aki akkor már második elnökségére készült.

Lincoln tisztelőjeként a lelőtt elnök temetésén Grant zokogott; később pedig azt mondta, hogy Lincoln “volt a legnagyobb ember”, akit valaha ismert. Az utódjául megválasztott Andrew Johnsonnal nem jött ki, 1867-ben szembefordult vele, rá egy évre republikánus színekben elnök lett, a hadsereg segítségével újraszervezte pártját. 

A vastagbőrű arisztokrata

Grant elnök becsületes volt, de elnézte munkatársai korrumpálódását és akkor is kiállt mellettük, amikor piszkos üzelmeik kiderültek. Ellehetetlenítette pártja belső reformereit, nem tudta kezelni a gazdasági recessziót. 1880-ban elbukta a választásokat, elszegényedett, csalók forgatták ki vagyonából.

A republikánusok később szintén megtalálták maguknak, mitől szerethető az elefánt. Erős, értelmes hatalmas és méltóságteljes. A demokraták olvasatában persze csak nehézkes, bumfordi és nagyon vastag a bőre.

Ki lopta el az emberek pénzét?

A pártok olyanok, amilyenek. Érdekesebb talán a rajzoló, Thomas Nast története, akinek az amerikai történelem egykori szürke eminenciása, William Tweed meg is üzente: 

Elég az átkozott képekből – érdekel is engem, mit írnak a lapok rólam. A választóim úgysem tudnak olvasni, de a fenébe is, a képeket ők is megértik.

A kifakadás előzménye, hogy fénykorában gyakorlatilag Tweed volt New York állam ura, megjárta a kongresszust, a szenátust, embere volt a kormányzó, kenőpénze olajozta a törvényhozást, amíg a sajtótámadások hatására elkezdték vizsgálni pénzügyeit. Spanyolországba szökött, matrózként szolgált, de Nast karikatúrái alapján felismerték, és 1876-ban visszavitték New Yorkba.

Mit mondott volna erre egy szamár. Pontosan tudhatjuk.

Füles, Öreg Szürke Csacsi a folyóparton állt, és nézte magát a víztükörben.

– Nagyképűség – mondta. – Ez a helyes kifejezés. Nagyképűség, ez az én bajom.

Megfordult, és lassan leballagott vagy húsz lépést, betottyant a vízbe, átsétált a folyón, s a túlsó parton lassan visszaballagott. Akkor megint megnézte magát a vízben.

– Mindjárt gondoltam – jegyezte meg. – Ez a profilom se jobb. De ki törődik vele? Senki. Nagyképűség. Mondom.

(A. A. Milne: Micimackó)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.