Nagyvilág

Két fiát megölte az apa, majd öngyilkos lett

Úgy tűnik, ez a gyermekgyilkosságok végtelenül szomorú hétvégéje az Egyesült Államokban. A newarki késelés után most St. Louisban ölt egy férfi.

Még mindig nem fogták el az iszonyatos, két gyerek halálával járó newarki késes támadás elkövetőjét, de máris beesett a hír egy újabb szörnyű esetről. A St. Louis Post-Dispatch arról ír, hogy egy apa megölte a két fiát, majd önmagával is végzett egy lőfegyver segítségével.

Forrás: St. Louis Post-Dispatch
Forrás: St. Louis Post-Dispatch

A 43 éves Christopher Cadenbachot ekkor már kereste a rendőrség, ugyanis ismeretlen helyre vitte az ötéves Ethant és a négyéves Owent.

Pedig előtte még egy parkban ütötték el az időt négyesben, a gyerekek anyjával.

Caldenbach aztán elkezdett furcsaságokat beszélni, azt mondta, nem fogják el élve és majd öngyilkosságot követ el egy rendőr segítségével, azaz agyonlöveti magát. A férfi aztán a két gyerekkel elhajtott, Diane, az anya pedig értesítette a rendőrséget.

A rendőrök egy óra alatt megtalálták az autót, és hamar odaküldtek egy rendőrségi helikoptert. Láttak egy férfit is, aki az autó felé tartott, majd lelőtte a gyerekeket. A rendőrök beavatkoztak, tűzpárbaj alakult ki, eközben lőtte le magát a támadó, akinek még nem tudni, mi volt az indítéka.

***

Segítségre van szüksége?
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik