Nagyvilág

Kiakadtak politikusaik vagyonnyilatkozatain az ukránok

Rengeteg készpénz, tízezer dolláros borok, luxusóra-gyűjtemények szerepelnek a listán.

Kiakadtak politikusaik vagyonnyilatkozatain az ukránok – bár eddig is sejthető volt, hogy anyagi helyzetük köszönőviszonyban sincs az általuk képviseltekkel, mégiscsak más ezt leírva látni.

Voltak, akik dollármilliókat, jachtokat, luxusautókat, méregdrága svájci órákat, gyémánt ékszereket és hatalmas földeket vallottak be az országban, ahol az átlagbér hatvanezer forint körül van havonta. Bár az is valami, hogy nem titkolóznak, vagy nem is titkolózhatnak. A tisztségviselőknek vasárnapig kellett feltölteniük 2015-ös vagyonnyilatkozatukat egy nyilvánosan elérhető adatbázisba, amelyet leginkább azért hoztak létre, mert az IMF elvárja az átláthatóság növelését.

A miniszterelnök, Volodimir Hrojszman a múlt héten úgy nyilatkozott: a vagyonbevallás olyan lesz, mint kiugrani egy repülőgépből.

Feleségével közös bevallásában 1,2 millió amerikai dollár és 460 ezer euró készpénz (összesen mintegy félmilliárd forint), valamint egy luxusóra-gyűjtemény szerepel.

Az ukrán kormány 24 tagjának készpénzvagyona összesen kétmilliárd forintra rúg. De a kormánypárt képviselői között helyet foglal egy testvérpár, Bogdan és Jaroszlav Dubnyevics, akiknek hétmilliárd forintnál is több tartalékuk van.

A Soros György-féle Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány igazgatóhelyettese, Tarasz Kacska azt mondta: amikor az ukrán gazdasági minisztérium arról beszél, hogy egyes területeken 60 százalékot is elér a szürkegazdaság részesedése, abban súlyos szerepe van a közszolgák, tisztségviselők és törvényhozók vagyonának. Ez a társadalom állapotát is tükrözi – tette hozzá.

Az új vagyonbevallási rendszer lényege az volna, hogy a politikusok jóhiszeműségét és felelősségre vonhatóságát hangsúlyozza, de a közvélemény első reakciója a döbbenet volt, amikor képviselőik extravagáns életmódjával szembesültek. Vitalij Sabunyin, az Antikorrupciós Akcióközpont vezetője azt mondta: nem számítottak arra, hogy az állami tisztségviselők között ez ennyire széles körű jelenség.

Nem tudom elképzelni, hogy van olyan európai politikus, aki olyan borgyűjteménybe fektethet, amelyben egyetlen üveg értéke több mint tízezer dollár

– mondta. (Reuters; fent a Getty Images Hungary fotóján az elűzött ukrán miniszterelnök, Viktor Janukovics hálószobája)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik