Nagyvilág

November közepén exhumálják Lech Kaczynski elnököt és feleségét

November 14-én exhumálják a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége holttestét, az év végéig pedig a többi, a lengyel nyomozás keretében tervezett kihantolásra is sor kerül - számolt be róla nem hivatalos forrásra hivatkozva pénteken az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.

Az információt a lengyel államügyészség nem kívánta a sajtónak kommentálni. A hatóság áprilisban vette át a nyomozást az akkor megszüntetett katonai ügyészségtől, és már júniusban bejelentette: exhumálják az összes el nem hamvasztott áldozat holttestét. Az RMF FM pénteken 83 ember földi maradványairól tett említést.

Az államügyészség júniusi nyilatkozata szerint az exhumálásoktól az remélik, hogy megállapítják a katasztrófa során elszenvedett sérülések mibenlétét és a halál okát, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is.

Az RMF FM szerint november 14-én reggel a krakkói Wawel királyi vár székesegyháza egyik kriptájában felnyitják az ott nyugvó Kaczynski házaspár szarkofágját. A maradványokat majd rendőrségi kísérettel a Jagelló Egyetem orvosszakértői intézetébe viszik át, ahol korszerű műszerekkel több vizsgálatot végeznek, és DNS-mintákat is vesznek. Ezt követően az elnöki házaspárt újratemetik.

November második felében még legalább további négy áldozatot hantolnak ki Varsóban és Lublinban, az év végéig pedig az összes tervezett kihantolásra kerül sor – értesült az RMF FM. A hozzátartozók egy része – 17 család mintegy 200 tagja – október közepén nyílt levélben tiltakozott az exhumációk ellen, egyesek közülük kilátásba helyezték, hogy bírósághoz fordulnak.

Fájdalmas, de szükséges

Az áldozatok többi rokonai – köztük Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó párt elnöke, Lech Kaczynski ikertestvére – viszont önmaguk számára fájdalmasnak, mindazonáltal szükségesnek minősítette a tervezett exhumációt. Többek között azzal érvelnek, hogy a közvetlenül a katasztrófa után az orosz orvosok által készített jelentések döntő többsége jelentős hibákat tartalmazott. Emellett a 2013-ban és 2014-ben a hozzátartozók kérésére kihantolt 9 áldozat közül 6-nak a személyazonosságát a katasztrófa után tévesen állapították meg, és idegen sírban temették el őket.

A lengyel államügyészség a katasztrófa bűnügyi vizsgálatát folytatja. Ez Oroszországban sem zárult le, az orosz szövetségi nyomozó bizottság hatáskörébe tartozik. Moszkva többször megerősítette: ezen eljárás lezárása előtt nem adja ki Varsónak az elnöki repülőgépnek máig a nyugat-oroszországi Szmolenszkben tartott roncsait.

Újból kivizsgálják a szerencsétlenséget

Emellett a lengyel védelmi tárca februárban új bizottságot állított fel a szerencsétlenség okainak újbóli kivizsgálására. A tavaly novembertől kormányzó Jog és Igazságosság nem ismeri el az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig ismertetett eredményeit, melyek egymástól is eltérőek: Oroszország a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget, miközben a 2010-2011-ben működő, Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság szerint az orosz irányítótorony által megadott téves adatok is hozzájárultak a szerencsétlenséghez.

A 2010. április 10-én Szmolenszk közelében lezuhant lengyel kormánygép a Lech Kaczynski néhai elnök vezette magas rangú küldöttséget szállította a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett gyászünnepségre. A szerencsétlenséget a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik