Nagyvilág

Iskolát bombáztak Szíriában, 28-an meghaltak

Háborús bűncselekménynek minősülhet a szerdai légi támadás, a szíriai Idlíb tartományban egy falusi iskolában 22 diák és 6 tanár halt meg - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az Anthony Lake főigazgató által kiadott közlemény szerint korábban a szíriai háború öt és fél éve alatt nem ért ilyen súlyos támadás iskolát.

Ez tragédia, botrány, ha ez a támadás szándékos volt, akkor háborús bűncselekmény

– írta, hangsúlyozva, hogy a támadó harci gépek több csapást mértek az épületre, összesen hatot a falura, Hasszra. A főigazgató nem vádolt meg egyetlen országot sem a támadás végrehajtásával.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet korábban azt közölte, hogy 35 civil halt meg a faluban, köztük 11 gyerek. Az OSDH azt állította, hogy szíriai vagy orosz harci repülőgépek támadtak.

Az ellenzéki Idlíb Médiaközpont egyik aktivistája az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy találat érte az iskola bejáratát, amikor a bombázások miatt éppen haza akarták küldeni a tanulókat, akik az épület előtt gyülekeztek.A közösségi oldalakra felkerült több kép a gyerekholttestekről – írta az AFP hírügynökség, hozzátéve, hogy nem tudta ellenőrizni a képek hitelességét.A Nyugat már többször is azzal vádolta Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének és a vele szövetséges Oroszországnak a légierejét, hogy polgári célokat bombáz.

Idlíb tartomány szinte teljes egészében a Dzsejs al-Fath nevű ellenzéki ernyőszervezet és az al-Kaida terrorszervezethez köthető Dzsabhat Fatah as-Sam (korábban an-Nuszra Front) ellenőrzése alatt áll.

A iskola elleni támadásról megkérdezték Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövetet.

Szörnyű, remélem, nem mi voltunk. Komoly ember lévén egyelőre nem mondok semmit, előbb utánajárok, mit mond a védelmi minisztériumunk

– fogalmazott.

Csurkin heves vitába keveredett szerdán a Biztonsági Tanácsban Stephen O’Briennel, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettesével, aki rendszeres tájékoztatóját tartotta a BT-ben, és azzal vádolta meg a szíriai elnök haderejét és a vele szövetséges Oroszországot, hogy szándékosan elviselhetetlenné akarják tenni a civilek életét, kevés esélyt hagynak nekik a túlélésre.

O’Brien kijelentette, hogy Aleppónak a lázadók kezén lévő keleti részében, amelyet a szír és az orosz gépek bombáznak, apokaliptikus és horrorisztikus a helyzet. A civilek középkori módon való elűzésével vádolta meg a két szövetségest.

Csurkin erre felháborodva azt mondta, hogy a főtitkárhelyettes úgy beszél, mintha még most is folyna Kelet-Aleppó ostroma, pedig már hét napja nem bombáznak ott, és azt sugallja, hogy vegyi fegyvert vetnek be a lázadók ellen. Tisztességtelennek és arrogánsnak nevezte O’Brient.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet azt mondta Csurkinnak, ne várjon Oroszország dicséretet azért, hogy egy napig vagy egy hétig nem követ el háborús bűncselekményt Szíriában. (MTI)

Kiemelt kép: Getty Images Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik