Nagyvilág

Utolsó külföldi útjára készül Barack Obama

Görögországba, Németországba és Peruba látogat november közepén Barack Obama - jelentette be kedden a Fehér Ház.

A november 14. és 21. között – azaz az új elnök november 8-i megválasztása és január 20-i hivatalba lépése közötti időszakban – tartandó látogatás célja, hogy tanújelét adja az elnök elkötelezettségének a transzatlanti szolidaritás, az erős és egységes Európa, valamint az ázsiai-csendes-óceáni térségbeli partnerekkel folytatott együttműködés iránt.

November 15-én kezdődő görögországi látogatása során Obama találkozik Prokopisz Pavlopulosz elnökkel és Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel. A látogatás alkalmat ad majd, hogy kifejezze háláját a görög kormánynak és a görög népnek a menekültekkel és a bevándorlókkal szembeni, figyelemre méltó nagylelkűségéért.

A szíriai, iraki és afganisztáni konfliktusok elől menekülve tavaly mintegy 850 ezer ember érkezett tengeri úton Görögországba, közülük 500 ezren Leszboszra. 2015 októberében, a válság tetőpontján naponta több mint tízezren érkeztek a szigetre. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 2016 januárja óta több mint 160 ezer migráns és menekült érkezett Görögországba. Az elmúlt hetekben gyakori a feszültség a kelet-égei-tengeri szigeteken, ahol az EU és Törökország közötti egyezmény következtében 13 ezer bevándorló rekedt, kétszer annyian, mint a rendelkezésre álló helyek száma.

Hatodik németországi látogatása során az amerikai elnök Angela Merkel kancellárral megvitatja az ukrajnai és a szíriai válságot, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcot. A látogatás során Obama találkozik – Angela Merkel jelenlétében – Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia vezetőivel is.

Barack Obama végül Peruba utazik, ahol november 18-20-i látogatása során részt vesz a 21 államot tömörítő Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik