Nagyvilág

Ártatlannak vallotta magát a szeretőit halálra kínzó bankár

Megkezdődött Hongkongban a cambridgei mintadiákból lett pszichopata, Rurik Jutting pere. A férfi ártatlannak vallotta magát szándékos, kettős gyilkosságban, amiért minden valószínűség szerint életfogytiglani börtönbüntetést kapna. Az egykori bankár, beszámíthatatlanságra hivatkozva, csak az enyhébb megítélés alá eső emberölésben ismerte el a felelősségét, de a bíróság ezt elutasította. Helyszíni sajtóbeszámolók szerint, a tárgyalóteremben megjelenő elegáns, összeszedett, csendes férfi alig emlékeztetett két évvel ezelőtti önmagára.

Vérfürdő a luxusapartmannban

Mint arról beszámoltunk, az akkor 29 éves Rurik George Caton Jutting 2014. október 31-én, Halloween éjjelén hívott rendőrt a hongkongi luxuslakásába. A kiérkező egyenruhások az egyik szobában vérbe fagyva találták a 30 éves, Jesse Lorena Rurit, egy Fülöp-szigetekről származó prostituáltat. A nő még élt, de a torkán és a farpofáin húzódó mély, vágások miatt rövid idő alatt elvérzett. Nyolc órával később, a házkutatás során, az egyik erkélyről előkerült egy bőrönd, benne a szintén prostituáltként dolgozó, 25 éves, indonéziai Sumarti Ningsih kis híján lefejezett holttestével. A nő akkor már legalább öt napja halott volt.

rurik-jutting-2(650x433).jpg (gyilkosság, hongkong, )
Jutting és későbbi áldozatai (Fotó: Facebook)

A lakásban különböző szexjátékok mellett jelentős mennyiségű kokaint találtak, illetve egy 30 centiméteres kést, feltehetően a gyilkos fegyvert. Egy helyi lap szerint a férfi zavart volt, és összefüggéstelenül beszélt. Az előző este, Jutting zavaros, automatikus válasz e-mailt állított be a munkahelyén, a Bank of America Merrill Lynchnél.

„Nem vagyok az irodában. Sürgős ügyben, vagyis valójában bármilyen ügyben kérem, forduljon valakihez, aki nem egy őrült pszichopata. Ha elszabadulnak a dogok, forduljon Istenhez, mivel az ördög valószínűleg igen elfoglalt lesz (az utolsó sor csak abban az esetben értendő, ha sikerrel járok).”

Brit pszicho

A világ egyik legbiztonságosabb városának számító Hongkongban felkavarta az indulatokat a Bret Easton Ellis Amerikai Pszichóját idéző ügy. A helyi és brit lapok majdnem pontosan két évvel ezelőtt részletesen foglalkoztak Rurik Jutting lecsúszásának ördögi történetével.

Ahogy a 24hu is megírta, a férfi a Cambridge elitegyetem mintadiákjából és élsportolójából lett pszichopata gyilkos. A vonzó, okos, és szellemes, de furán arrogáns srác a bankszektorban helyezkedett el, miután lediplomázott. Látszólag a gondtalan életet élt, nagyon sokat keresett, divatmodellekkel járt, sokat utazott, luxuséttermek, és exkluzív magánklubok gyakori vendége volt.

A férfi később beleszeretett egyik vonzó és intelligens kolléganőjébe, Sarah Buttba. Egy darabig tökéletes párt alkottak, el is jegyezték egymást, de a nő elvállat egy New York-i állást. A távkapcsolat pedig nem működött, a nő megcsalta a férfit. Egy ideig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de a Jutting nem tudta túltenni magát a nő hűtlenségén, így végleg szakítottak.

Hedonista őrület

A férfi az jegyesség felbontása után, 2013 őszén költözött Hongkongba, a városba, amelyik nem csak Ázsia egyik legnagyobb pénzügyi központjának számít, hanem a vagyonosok legextrémebb igényeit kielégítő hedonista paradicsomnak is. Jól keresett, a meló viszont kemény volt: napi tizenkét – tizenhat óra tömény stressz, sokszor éjszakába, hajnalba nyúlóan. Pihenés helyett Jutting a város piros lámpás negyedeibe vette be magát, többnapos, vad orgiákat rendezett. Két későbbi áldozata, az állandó szeretői lettek.

Ártatlannak vallotta magát a szeretőit halálra kínzó bankár 2
Fotó: Facebook

Jutting kokainnal, és más stimulánsokkal kezelte krónikus kialvatlanságát. Drogfüggő lett, és depressziós. Elhízott, teljesen elhanyagolta magát, kollégái szerint az utolsó időszakban olyan volt a munkahelyén, mint egy pszichopata zombi.

Megtisztulás

Két év a legszigorúbban őrzött hongkongi börtönben, mintha jót tett volna Juttingnak. A férfi, akit négy rendőr kísért a tárgyalóterembe, alig emlékeztetett arra, aki az első meghallgatásokon cinikusan felelgetett a bíró kérdéseire. Jutting újra elegáns volt, tiszta, nyugodt és összeszedett, látványosan fogyott és erősödött.

A tárgyalás kezdetén, az ügyészség figyelmeztette a bíróságot, hogy a per során extrém durva bizonyítékokat mutatnak majd be. Azokra a fotókra, és videókra gondoltak, amiket a vádlott készített a telefonjával, áldozatai megkínzásakor. Jutting szeretné elérni, hogy a bíróság ismerje el, nem volt beszámítható állapotban, amikor a két nőt megölte, ám erre nem sok esélye van.

(via BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik