Nagyvilág

Fotók a kameruni vonatbalesetről – 53 halott, több száz sérült

Ötvenhárom ember vesztette életét egy kameruni vonatbalesetben pénteken – jelentette a nyugat-afrikai ország állami médiája.

A kameruni fővárosból, Yaoundéból a mintegy 200 kilométerre fekvő, tengerparti Doualába tartó személyszállító vonat a fővárostól mintegy 120 kilométerre kisiklott és felborult. Korábbi jelentések szerint számos sérültje is van az balesetnek.

Eseka, 2016. október 22. A videofelvételrõl készített képen vasúti kocsik mellett emberek 2016. október 21-én, miután kisiklott egy vonat a kameruni Esakában. A balesetben legalább 53 ember életét vesztette. (MTI/AP/Equinox TV)
A videofelvételrõl készített képen vasúti kocsik mellett emberek 2016. október 21-én, miután kisiklott egy vonat a kameruni Esakában. A balesetben legalább 53 ember életét vesztette. (MTI/AP/Equinox TV)

A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a szerencsétlenség órákkal azután következett be, hogy a Yaoundét Doualával összekötő országút egy szakasza beomlott az éjszakai esőzések miatt. Más források arról számoltak be, hogy az útvonalon egy híd omlott össze.

Eseka, 2016. október 22. A videofelvételrõl készített képen oldalára dõlt vasúti kocsi mellett emberek 2016. október 21-én, miután kisiklott egy vonat a kameruni Esakában. A balesetben legalább 53 ember életét vesztette. (MTI/AP/Equinox TV)
A videófelvételről készített képen oldalára dőlt vasúti kocsi mellett emberek 2016. október 21-én, miután kisiklott egy vonat a kameruni Esakában. A balesetben legalább 53 ember életét vesztette. (MTI/AP/Equinox TV)

Emiatt többen a vasutat választották ahhoz, hogy Doualába jussanak. A balesetet a helyi hatóságok szerint az okozta, hogy a vonat túlzsúfolt volt. A Reuters hírügynökség szerint viszont további szerelvényeket csatoltak az általában 9 vagonnal közlekedő vonathoz, hogy helyet biztosítsanak a sok utasnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik