Nagyvilág

17 ezer menedékkérő perelte be a német menekültügyi hivatalt

A Süddeutsche Zeitung cikke szerint egyre több szíriai menekültnek csak az úgynevezett kiegészítő védelmet ítélik meg Németországban, ez a státusz pedig két évvel is meghosszabbíthatja a családegyesítés folyamatát. Az eljárás miatt az év első nyolc hónapjában már több mint 17 ezer menekült perelte be a Szövetségi Menekültügyi sé Migrációs Hivatalt (BAMF).

Csak augusztusban 6000 panasz érkezett, az összes érintett túlnyomó része, 15 ezer felperes Szíriából érkezett Németországba. Az eddigi tapasztalatok szerint jó esélyeik vannak: a bírók 90 százaléka a genfi menekültügyi egyezményre hivatkozó felperesek javára dönt. A BAMF eljárása mögött a megváltozott protokoll áll: 2014 ősze óta a Szíriából érkező menekültek ügyeit gyorsan elbírálták és megkapták a menekültstátuszt, ám idén márciusban a szövetségi kormány úgy döntött, hogy szíriai menedékkérőknek is személyes interjún kell résztvenniük ügyük elbírálásakor. A változtatás óta a szíriai menekültek körülbelül 60 százalékának csak a kiegészítő védelmet ítélik meg.

A kiegészítő védelem keretében csak egy évre adnak tartózkodási engedélyt, igaz, ennek meghosszabbítására van lehetőség, a családtagok pedig legkorábban két év után csatlakozhatnak a védelembe vett személyekhez.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik