Nagyvilág

A divatvilág élharcosai is beálltak Clinton mögé

Az amerikai divatmagazin úgy érezte, történelmi időket élünk, és meg kell mutatnia az utat. Pedig még sohasem támogattak elnökjelöltet.

Olyasmi történt az amerikai elnökválasztási kampányban, ami még sohasem fordult elő. Az gyakori, hogy a politikai lapok a választás előtt leteszik a voksukat valamelyik jelölt mellett, ez sokszor nem meglepő, mivel a jobboldali lapok a republikánus, a liberálisok a demokrata jelöltet szokták támogatni. Az azonban ritka, hogy más témájú, pl. divatmagazin állásfoglalást közöljön:

Ugyanis az amerikai Vogue a története során először állt elő vele, kit támogat: Hillary Clintont.

Azt írja a lap szerkesztőségi cikke, hogy az idei kampány kaotikus, kiszámíthatatlan, megdöbbentő volt, szóval nem kérdés, kire kéne voksolni. Említik, hogy a Vogue sose állt ki senki mellett, maximum a főszerkesztők mondták el időről időre, kinek örülnének az elnöki székben. De mivel most nagy a tét, a magazin lép egy nagyot.

Nem érhet meglepetésként persze senkit, hogy – a két párt között ingadozó államok zömében vezető – Clintont támogatják, akinek a karrierjét végigkísérték egészen joghallgató korától. Hatszor közöltek nagyobb portrécikket Clintonról, de hozzátették zárójelben, a Trump-család női tagjairól is sokat írtak már.

A Vogue szerint se volt mindig Clinton a legjobb jelölt, de legalább világos és reménykeltő az álláspontja sok kérdésben.

Részletezik ezt a mondatot, miszerint Clinton bevándorlási reformja a helyes út, ő az, aki beszél a faji egyenlőségről, hogy a rendőrség is reformokra szorul. Szerintük Clinton külügyminiszterként megerősítette a szövetségeket, reagált globális válságokra és alatta folytatódott Amerika vezető szerepe a világban.

Clinton támogatja a melegjogi mozgalmat és foglalkozik a nőkkel szemben álló kihívásokkal. Eközben az adóügyi és infrastruktúrafejlesztési tervei a középosztálynak kedveznek, folytatná az egészségügyi reformot és józan hangot üt meg a fegyverek ügyében. Felteszik a kérdéseket:

Képes Clinton egyesíteni egy mélyen megosztott Amerikát? Be tudja gyógyítani ennek az elviselhetetlenül terhelt politikai szezonnak a sebeit?

Ennek a begyógyításához egy kvalifikált vezetőre van szükség, ez a Vogue szerint Clinton. Most két szó ad reményt a lap szerint: MADAM PRESIDENT. Hozzáteszik, a nők megnyerték a választójogot 1920-ban, most pedig közel száz év múlva már nő vezetheti az Egyesült Államokat. Szóval hagyjuk magunk mögött ezt az elnökválasztást, hogy Amerika olyanná váljon, mint amilyenné a Vogue tenné: optimistává, előretekintővé és modernné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik