AA_07102016_362920
Külföld

Megint a menekültügyi megállapodás felmondásával fenyegetnek a törökök

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 10. 18. 21:08

Csak azért sem változtatnak azon a szabályozáson, ami boldog-boldogtalant terroristának minősít.

Az Európai Uniónak az év végéig életbe kell léptetnie a török állampolgárok schengeni vízummentességét – jelentette ki Törökország EU-ügyi minisztere kedden. Azt is mondta, hogy az uniónak fel kell hagynia a követeléssel, hogy Törökország módosítsa a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályait. Kijelentette:

ha nem teljesül a vízummentesség, Törökország felmondhatja a menedékkérők feltartóztatásáról szóló egyezmény rá eső részét.

Ömer Celik szerint Törökország továbbra is tartja magát ígéreteihez azzal, hogy a görög szigetekre érkező menedékkérők száma a tavalyi napi hétezerről az idén mintegy harmincra esett vissza. A megállapodás működő része szerinte a török intézmények hatékonyságának köszönhető.

A miniszter kitért a puccskísérlet utáni tisztogatásokra is. Szerinte ez nem volt káros kihatással az uniós csatlakozási tárgyalásokra, épp ellenkezőleg, úgy véli, javult az intézmények minősége, különösen a külügyminisztérium és az EU-ügyi tárca tekintetében.

Törökország egyébként 1999 óta tagjelölt, a tényleges tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg vele, de azóta még csak 16 fejezetet nyitottak meg a 35-ből, és mindössze egyet zártak le. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.