Nagyvilág

Vegyi fegyvernek is elmenne a drog, amit Kína simán exportál

Nagyon kis mennyiség megöli az embert a karfentanilból, amit kínai cégek gond nélkül elküldenek a világ bármely pontjára. Az USA most azért harcol, a kínai állam figyeljen jobban oda.

A morfiumnál ötezerszer erősebb kábítószer, karfentanil exportját ajánlja tucatnyi kínai cég. A halálosan veszélyes drog egy kilogrammját 2750 dollárért (mintegy 750 ezer forintért), kérdezősködés nélkül szállítják bárkinek az Egyesült Államokba vagy az Európai Unióba – számolt be riportjában pénteken az AP amerikai hírügynökség.

A karfentanil a morfiumnál ötvenszer erősebb, szintetikusan előállított fájdalomcsillapító, a fentanil rokona. Bár kémiai szerkezetük hasonló, a karfentanil százszor erősebb a fentanilnál, az AP szerint pedig annyira halálos, hogy már-már vegyi fegyvernek minősíthető. A riport szerint egy mákszemnél kisebb adag képes megölni egy felnőtt embert.

A Kábítószerek és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) korábbi adatai szerint a karfentanilból 0,1 gramm elegendő 10 ezer fejadag készítéséhez.

A riport szerint a karfentanil idén nyáron került reflektorfénybe az Egyesült Államokban, ahol több tízezer embert öltek meg különféle drogok. Különösen veszélyes az, hogy a drogkereskedők karfentanilt vagy fentanilt vegyítenek a heroinba és más szerekbe, hogy növeljék hatóerejüket – és saját bevételeiket. Míg 2014-ben alig 4 kiló fentanilt foglaltak le az amerikai határőrök, idén csak az első félévben több mint 130 kilót.

Kínát nem érdekli a nyugat új ópiuma

Kínában nem szabályozzák a karfentanil előállítását, mi több, nyíltan árulják az interneten. Washington sürgeti a kínai hatóságokat, hogy tiltsák be a drogot, de míg Peking intézkedik, a karfentanil akadálytalanul érhet el a külföldi drogpiacokra. A Jilin Tely Import and Export Co. nevű kínai vállalattal is felvette az AP a kapcsolatot, aminek egy értékesítője közölte egy szeptemberi e-mailjében: a vállalat egyik legkapósabb terméke a karfentanil.

Mielőtt a karfentanilt a drogkereskedők felfedezték, világszerte vegyi fegyverként tekintettek rá. Az először az 1970-es években kotyvasztott drogot elsősorban nagytestű emlősöknél, például elefántoknál alkalmazták nyugtatóként.

Az AP felhívta a figyelmet arra is, hogy feltételezések a szerint a moszkvai Dubrovka Színház 2002-es túszdrámájában az orosz különleges erők a karfentanilt és a hasonló tulajdonságokkal bíró remifentanilt tartalmazó gázt vetették be a több száz túszt ejtő csecsen fegyveresek ellen. A túszszabadító akció közben 130 civil is meghalt, aminek egyes értékelések szerint köze lehetett az altatógáz összetételéhez vagy mennyiségéhez.

Az említett vegyszereket bevetését a harcmezőn tiltja a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC).

Az AP megjegyezte, hogy a hírügynökség nem rendelt karfentanilt, így nem tudja megerősíteni az áru valódiságát. Hozzátették, Kanadában az utóbbi időben foglaltak le egykilónyi karfentanilt, amit Kínából küldtek.

Pár kilót küldenek, az oké

Hszü Lin, a Hangzhou Reward Technology kínai cég vezetője egy sanghaji vegyipari konferencián szeptemberben arról beszélt, hogy a cége rendelésre elő tudna állítani karfentanilt. Bár közölte, hogy a pekingi kormánynak szigorú korlátozásokat kellene hozni a drog előállítására, “Kínában nehéz ellenőrizni, mert ha egy-két kilogrammot előállítok, ki fog róla tudni?”- tette fel a költői kérdést. “Veszélyes, veszélyes, de ha 1 kilogrammot, 2 kilogrammot küldünk, az oké” – tette hozzá.

Az AP írása szerint a drogot forgalmazó cégek hazudnak a vámáru-nyilatkozatokon, és garantálják a karfentanil eljuttatását olyan országokba, ahol az elefántnyugtató be van tiltva. Mi több, tanácsot is adnak, hogyan csempésszék be a drogokat a hatóságok figyelmének felkeltése nélkül. Több forgalmazó is azt javasolja, hogy a kínai EMS csomagküldő szolgálatot használják a rendelők, ami bár lassabb a DHL nemzetközi társánál, jóval biztonságosabb.

Az esetek 99 százalékában átmegy a csomag – írta egy e-mailben a Yuntu Chemical Company nevű cég egy képviselője. Szerinte ha az Egyesült Államokba szállíttatnak, akkor a legjobb megoldás az egykilós küldemény 4-5, kicsi és nem figyelemfelkeltő csomagra felosztása, amiket nem egy időpontban vagy nem egy címre küldenek.

Az AP telefonon kereste meg a Yuntu egy képviselőjét, aki letette a kagylót, nem válaszolt az e-mailekre, és napokkal később a cég honlapja megszűnt. Az amerikai hírügynökség megjegyezte, legalább hat, fentanilokkal – így karfentanillal is – üzérkedő kínai cég honlapját amerikai szolgáltatóknál jegyezték be – idézi a riportot az MTI.

Megkerestük a magyar rendőrséget is a karfentanilra vonatkozó kérdéseinkkel, ha jön válasz, azt is közöljük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik