Nagyvilág

Vigyorog és jól van a leütött brit EP-képviselő

Steven Woolfe jó nagy öklöst kaphatott, egy szemtanú szerint egy ablakot is lefejelt, amikor összeveszett párttársával. Eljárás nem indul, Nigel Farage szerint két felnőtt ember vitája csupán az egész.

Nagy viták mehetnek mostanában az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártján belül, legalábbis erre utal, hogy az egyik UKIP-es EP-képviselőt, Steven Woolfe-ot kórházba kellett szállítani csütörtökön, Strasbourgban. A képviselő egy párttársával, Mike Hookemmel veszett össze az Európai Parlament épületében, majd ezt egy ütés követte, Woolfe pedig később a folyosón összeesett – olvasható a Guardian cikkében.

Közben kiderült az is, hogy Nigel Farage utódjának, Diane Jamesnek a gyors lemondása után először azt gondolta Woolfe, hogy átáll a brit Konzervatív Pártba, de végül maradt és indul a pártelnökségért a UKIP-ban. Ez is vita tárgya lehetett ma.

Amúgy az ütés után órákkal kezdett rosszul lenni a képviselő, előbb az egyik oldalát nem érezte, majd epilepszia-szerű tüneteket produkált, végül elvesztette az eszméletét. A kezdeti hírekkel ellentétben nem találtak vérömlenyt az agyában. Maga Woolfe is azt közölte, hogy a bal oldala még fura, de a CT nem talált bevérzést.

Ragyogóbban, boldogabban és mosolygósabban érzem magam, mint valaha. Fel tudok ülni és azt mondják, jól festek.

E boldog szavak hagyták el Woolfe száját vagy mobilon pötyögő ujjait. Mindenesetre egyes szemtanúk szerint ő kereste a bajt: miután összeveszett Hookemmel, a megbeszélésen gyakorlatilag kihívta a hóra, mondta, hogy menjenek ki négyszemközt beszélni. Ekkor kapta az ütést, ami után még órákig jól volt, még szavazni is tudott az Európai Parlamentben.

Egy szemtanú szerint Woolfe az ütés után lefejelt egy ablakot, ekkor kaphatott jelentős ütést a feje. Amúgy már Nigel Farage is meglátogatta, és kifejezte aggodalmát. Hozzátette, ez két felnőtt ember ügye, ő nem szól bele. A strasbourgi rendőrség egyébként nem indított eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik