Nagyvilág

Mostantól nem ölhetik meg büntetlenül a nőket a pakisztániak

Bárki megölhette büntetlenül a női rokonát eddig, ha utána bármelyik hozzátartozó megbocsátott nyilvánosan. Ezt a kiskaput bezárta a pakisztáni törvényhozás, életfogytiglan vár a becsületgyilkosokra.

Kegyetlen dolog nőnek lenni Pakisztánban, ahol egy joghézag miatt eddig simán megölhettek egy családtagot is, ha azt látták, szégyent hozott a famíliára. Most azonban a pakisztáni parlament történelmi tettet hajtott végre, bezárta a kiskaput, így aki megöli egy női családtagját, annak most már akkor se kegyelmeznek meg, ha az áldozat hozzátartozói igen.

Ebben az esetben csak a halálbüntetést ússza meg a gyilkos, az életfogytiglani börtönt nem – írja a BBC.

A helyzet, amit a kormány helyre akar hozni, iszonyatosan rossz. Csak tavaly 1100 nőt öltek meg – és ezek csak azok az esetek, amik kiderültek – ilyen becsületgyilkosságokban. Az utóbbi időszakban azonban több ismert pakisztáni celeb is meghalt így. A brit állampolgár Samia Shahidot júliusban ölte meg apja és korábbi férje, Kandíl Balocsot, a közösségi média helyi sztárját pedig a bátyja gyilkolta meg.

A parlament a BBC szerint négyórás vita után fogadta el a javaslatot névtelen szavazással. Ideje volt, évek óta küzdöttek az emberi jogi szervezetek ezért. Sarmín Obaid pakisztáni filmrendező dokumentumfilmet is forgatott a becsületgyilkosságokról, és most rendkívül fontos lépésnek nevezte a történteket, amik viszont nem fognak egykettőre véget vetni ennek a szokásnak.

Vannak kételkedők is, akik állítják, a törvénymódosítás szerint még mindig egy bíró dolga eldönteni, becsületgyilkosságról van-e szó egy adott esetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik