Nagyvilág

Mehet munkatáborba a holland, mert kihúzta a buddhisták erősítőjét

Még Buddha is megsüketülne a helyiek szerint attól, ahogy a vallási központok üvöltetik az imát hangszórókon. Egy hullafáradt holland turista fellázadt ellene, nem kellett volna.

Aki nagyon szereti Délkelet-Ázsiát, legyen résen, itt is akadnak szabályok és normák, amiket be kell tartani. Nem így tett a 30 éves holland Klaas Haijtema, aminek meg is lett a böjtje. A férfit három hónap kőkemény kényszermunkára ítélték, amit egy munkatáborban kell letöltenie Mianmarban – írja a New York Times.

A bűne, hogy aludni akart, de zavarta az odakint, hangszórókból bömbölő buddhista kántálás, ezért kihúzta az erősítőt dühében.

A férfi szeptember 23-án épp a mandalayi hostelben próbált szunyókálni, amikor megkezdődött az ima, és a buddhista központ sugározni kezdte az igehirdetést. Haijtema elmondta, nagyon fáradt volt azon az estén és felébredt a zajra. Azt hitte, gyerekek csinálják, kikiabált, hogy állítsák le, de gyorsan, de nem kapott választ. Erre lement, és áramtalanított.

Csütörtökön született meg az ítélete, közben el is sírta magát. Emellett még 80 dollárjába, kb. 22 ezer forintjába is került, hogy megszegte a vízum előírásait, miszerint minden körülmények között betartja a konzervatív-buddhista állam jogszabályait. A férfi ügyvédje, U Hla Ko elmondta, fellebbeznek a döntés ellen, és a holland nagykövetség is közbenjár, hogy elengedjék a férfit.

És a cipőről nem is beszéltünk

Még össze is jöhet Haijtema szabadon engedése, mivel hiába használhatnak hangszórókat a buddhista szentélyek, este 9 után ez már nem szabályos. Sőt, hajnali 6 előtt is engedélyköteles az imák bömböltetése.

Hogy a sztori még bonyolultabb legyen, a vallási központot vezető U Kjav Szan szerint a holland cipőben lépett be a szent helyre, amivel megsértette annak szakralitását. Haijtema állítja, nem esett le neki, hogy ez valamiféle vallási épület lenne. Mindenesetre a hangoskodás a helyieket is zavarja olykor, ahogy az egyikük fogalmazott:

Ha Buddha még élne, megsüketülne a hangszórók zajától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik