Nagyvilág

A Brexit Brexitet jelent

Mint ahogy arról korábban írtunk, London március végéig elindítja a hivatalos kilépési folyamatot.

A brit EU-tagságról rendezett népszavazás érvényessége ellen nincs helye jogi vagy politikai kifogásoknak, a választók többségének döntése értelmében Nagy-Britannia ki fog lépni az Európai Unióból – mondta vasárnap Theresa May brit miniszterelnök.

May a kormányzó Konzervatív Párt Birminghamben összehívott, szerdáig tartó éves kongresszusának nyitóbeszédében kijelentette: a júniusi 23-án tartott népszavazás eredménye egyértelmű és törvényes, a referendum a brit történelem legnagyobb arányú szavazása volt a változásra.

A Brexit Brexitet jelent, és sikert fogunk belőle kovácsolni – ismételte meg sokszor hangoztatott, mára politikai mottójává vált kijelentését a brit kormányfő a küldöttek ovációja közepette.Megerősítette a napközbeni sajtónyilatkozataiban már ismertetett tervét, hogy London március végéig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.

Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.

A brit kormányfő most először adott hozzávetőleges tájékoztatást a cikkely aktiválásának várható menetrendjéről. Eddigi nyilatkozataiban visszatérően csak annyit közölt, hogy ez a lépés az idei év vége előtt nem várható, mivel a brit kormánynak előbb ki kell dolgoznia tárgyalási stratégiáját.

Theresa May már a tory kongresszus nyitánya előtt, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában is közölte, hogy London a jövő év első negyedében aktiválja az 50. cikkelyt. Hangsúlyozta: bár pontos dátum továbbra sincs, reméli, hogy miután az EU-partnerek azt már tudják, hogy az 50. cikkely aktiválása 2017 első negyedében megtörténik, “el lehet végezni bizonyos előkészületi munkálatokat”, és így az érdemi tárgyalási folyamat simább lehet.

Korábban voltak olyan sajtótalálgatások, hogy Theresa May az 50. cikkely aktiválásával megvárhatja akár a 2017 szeptemberében esedékes németországi parlamenti választásokat is.

A Konzervatív Párt kongresszusát megnyitó beszédében a brit miniszterelnök kijelentette: a cikkely aktiválásának menetrendje lehetővé teszi, hogy “az óra mindaddig ne kezdjen ketyegni”, amíg az elérendő célok nem álltak egyértelműen össze és nem született megállapodás róluk.

Nem lesz hirtelen és egyoldalú kivonulás

A kilépési folyamattal kapcsolatban vannak gazdasági bizonytalanságok, “de az égbolt nem szakadt ránk, ahogy azt egyesek jósolták”, a brit gazdaság továbbra is erőteljes, és ez is jelzi, hogy helyes döntés volt várni az 50. cikkely aktiválásával – mondta Theresa May.

Hozzátette: nem lesz hirtelen és egyoldalú kivonulás az EU-ból, de nem indokolt a folyamat elindításának késleltetése sem a szükségesnél tovább.

Hangsúlyozta: az 50. cikkely aktiválásáról szóló döntési jogkör kizárólag a kormányt illeti, nem a parlamentet.

Theresa May ezzel egyenes utalásokat tett azokra a kezdeményezésekre, amelyek célja a kilépési folyamat elindításának megakadályozása abban az esetben, ha ahhoz a parlament nem adta előzetes hozzájárulását.
A brit kormány kezdettől fogva azt vallja, hogy a cikkely aktiválása a miniszterelnök döntési jogkörébe tartozik. Ezt az álláspontot azonban többen is jogilag megtámadták, azzal az érvvel, hogy Nagy-Britannia EU-tagságát törvény rögzíti, és ezt kormányzati döntéssel nem lehet felülírni. A kereseteket, amelyeket az egyik vezető londoni ügyvédi iroda nyújtott be egyesítve, a londoni felsőbíróság ebben a hónapban tárgyalja.

Theresa May vasárnapi kongresszusi beszédében kijelentette: az Egyesült Királyság együtt fog kilépni az EU-ból,

“a Brexitből nincs kimaradási lehetőség”.A brit kormányfő ezzel egyenes utalást tett Skóciára, ahol a választók nagy többsége az országos átlaggal ellentétben az EU-tagságra szavazott. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a referendum óta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy ismét napirendre került Skócia függetlenné válásának kérdése, mivel Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére “kirángassák” az Európai Unióból.

Theresa May vasárnap azonban kijelentette: soha nem fogja megengedni, hogy “megosztó nacionalisták kikezdjék az Egyesült Királyság négy nemzetének (Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország) kincset érő unióját”.

Megerősítette, hogy a brit kormány tavasszal kezdeményezi a brit EU-tagságot rögzítő, 1972-ben kelt törvény visszavonását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik