Nagyvilág

80 ezer afgán menekültet küldene haza az EU

Az Európai Unió és az afgán kormány közös szervezésében október 5-én rendezik meg az Afganisztánnal foglalkozó brüsszeli konferenciát, amelyen mintegy 70 ország és 20 nemzetközi szervezet, illetve ügynökség vesz majd részt.

Az EU titkos terve, hogy megfenyegeti a háború sújtotta Afganisztánt, miszerint ha nem fogadnak be legalább 80 ezer deportált menedékkérőt, drasztikus támogatáscsökkentésre számíthatnak.

A kiszivárgott jelentés szerint az EU “migrációérzékennyé” teszi a támogatásait, hiába, hogy Afganisztánban aggasztó a biztonsági helyzet.

Afganisztán számára rendkívül megterhelő lenne 80 ezer deportált menekült kezelése. 2016-ban mindössze ötezer afgán tért haza önszántából Európából.

Indokolatlan nyomást helyeznek az afgán kormányra, amely képtelen lesz reagálni ilyen számokra

– fogalmazott Timor Sharan, a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) afganisztáni elemzője.

Afganisztánból érkezik a második legtöbb menekült az európai kontinensre, csak tavaly 196,170 menedékkérelmet nyújtottak be afgán személyek.

A kétnapos konferencián a résztvevők várhatóan elfogadják a 2012-ben kötött évi négymilliárd dolláros segélycsomag négy éves meghosszabbítását.

(via The Guardian)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik