Nagyvilág

Két pokolgép robbant délelőtt Bagdadban, sok halott

Legalább 17-en vesztették életüket kedden Bagdad síita többségű negyedeiben elkövetett két pokolgépes merényletben, amelyek elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett.

A legtöbb életet követelő támadás a keleti fekvésű Új-Bagdad lakónegyedben történt, ahol az öngyilkos merénylő építőmunkások csoportja mellett hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet. Legalább 11 civil meghalt és 28 megsebesült a robbanásban – közölte egy rendőr.

Pár órával később egy másik öngyilkos merénylő robbantott a délkeleti Bajáa nevű negyed egyik kültéri piacán. Itt hatan vesztették életüket és 21 sebesült volt – közölte egy másik rendőr.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió szerint az Iszlám Állam jelentkezett a támadások elkövetőjeként.

Vasárnap a helyi hatóságok a hírszerzés értesüléseire hivatkozva, miszerint az IÁ sorozatos terrortámadásokat tervez, szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az iraki fővárosban: több központi utat, forgalmas teret lezártak, városszerte további ellenőrző pontokat telepítettek valamint növelték a rendőrök számát.

A hírszerzés úgy tudja: a dzsihadisták arra válaszul kezdenek terrorhadjáratba, hogy az iraki hadsereg bejelentette: hamarosan megindul Moszul visszafoglalása. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik