Nagyvilág

Orbán Egyiptomra és Líbiára figyel

A miniszterelnök szerint Egyiptommal is a törökökéhez hasonló megállapodást kell kötnie az EU-nak.

Az Európai Uniónak Egyiptommal is hasonló megállapodást kell kötnie, mint Törökországgal – ezt mondta Orbán Viktor szombaton a menekültügyi válságban érintett országok kormányfőinek bécsi csúcstalálkozója után.

Orbán szerint Egyiptomban 5,5 millió „migráns” várakozik, és ha az EU nem köt megállapodást Egyiptommal, onnan „meglepetés érhet minket”. Líbia stabilizálását is szorgalmazta, amely nélkül szerinte nem lehet létrehozni az észak-afrikai országban azt a „gigantikus menekültvárost”, ahová visszavinnék az Európába érkezett illegális bevándorlókat.

A magyar miniszterelnök szerint a következő néhány év Európája számára kulcsország lesz Líbia és Egyiptom.

Több pénzt!

A kormányfő szerint a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a „migránsok” nyugat-balkáni útvonalát zárva kell tartani. Kudarcként értékelte Orbán, hogy nem kaptak választ arra, Görögország mikortól lesz képes lezárni határait. Szerinte ez felveti annak kérdését, hogy hol van Európa azon külső határa, amely még megvédhető. Úgy véli, szükség van vészforgatókönyvre, mert nem lehet kizárólag az EU-Törökország megállapodásban bízni.

Orbán kitért arra is, hogy Magyarország azt kéri az EU-tól, növelje meg és ossza szét igazságosabban a migráció kezelésére szánt forrásokat az érintett országok közt. Kifogásolta, hogy „a pénzt mindig Olaszország és Görögország kapja”, miközben Bulgáriának, Macedóniának és Szerbiának „szégyentelenül kis összegek” jutnak. Hangsúlyozta, hogy Magyarország, amely eddig csaknem 150 milliárd forintot fordított határvédelemre, egyetlen eurót sem kért az EU-tól.

Becsapva érzi magát

Orbán Viktor a találkozót követő sajtótájékoztatón azt mondta, „rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim”. Szerinte az Európai Tanács kétszer is írásban döntött arrról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ám az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.

Angela Merkel a találkozón azt mondta, lát előrelépést az illegális bevándorlás elleni harcban, az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva nagyon sokat értek el. A német kancellár szerint a legfontosabb cél az illegális bevándorlás legszélesebb körben való megállítása. Segítséget ígért Görögországnak és Olaszországnak – azt mondta, Németország ezekből az országokból havonta több száz embert fog átvenni. (MTI)

Nem veszünk vissza

A 444 a német Die Presse beszámolójára hivatkozva azt írja: a tanácskozáson szóba került a menekültek elosztásában mutatott szolidaritás hiánya is. A felek álláspontja meglehetősen távol állt egymástól, Angela Merkel például továbbra is visszautasítja, hogy felső határt állapítsanak meg a befogadható menekültek számára vonatkozóan. A tudósítás szerint Orbán a találkozón megtagadta az osztrák kormány kérését, hogy a Magyarországon keresztül Ausztriába érkező menekülteket a magyar hatóságok a dublini rendelkezések alapján vegyék vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik