Nagyvilág

Hollande: heteken belül felszámolják a calais-i „dzsungelt”

Ki fogják utasítani azokat, akik a befogadóállomásokon nem kérnek menedéket.

A következő hetekben elviszik a Calais környékén táborozó több ezer menekültet a franciaországi befogadóállomásokra – jelentette be Francois Hollande francia elnök.

Az államfő azt mondta: nem létezhetnek ilyen táborok az országban, a spontán kialakult táborok körülményei elfogadhatatlanok az ott lévő emberek számára. Azokat, akik a befogadóállomásokon nem kérnek menedéket, ki fogják utasítani az országból – tette hozzá.

A francia hatóságok több alkalommal megpróbálták felszámolni a „dzsungelként” ismert calaisi sátortábort, ennek ellenére ebben a hónapban rekordot ért el az ott tartózkodók száma, ami tízezer táborlakót jelent. A francia belügyminiszter közölte: messzemenőkig elkötelezett a tábor felszámolása iránt.

A tábor déli felét egyébként az év elején kiürítették, a teljes felszámolásra nem tűztek ki határidőt. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik