Nagyvilág

Megszólalt a kamionsofőr, akit megvertek Calaisban

Szombaton mennek érte Magyarországról.

Az M1-nek nyilatkozott az a kamionsofőr, akit Franciaországban, a Calais felé tartó autópálya egyik parkolójában vertek meg, a hírek szerint „migránsok”.

Elmondta, csütörtökön hajnali négy óra körül kelt fel arra, hogy nagyon mozog az autója. A jármű hátuljánál egy-két embert látott, rájuk szólt, de nem mentek el, viszont mások mögé kerültek és rátámadtak. Ekkor visszamenekült a kamion fülkéjébe, de rátörték a két oldalablakot, tovább ütötték, majd elmenekültek. Később, reggel fél hét körül egy francia sofőrtől kért segítséget, aki szólt a mentőknek és rendőröknek.

A sofőrnek munkáltatója a támadás hajnalán azt mondta, Magyarországról nem tudnak segíteni neki, magára maradt. Előbb egy kórházban alapellátást kapott, majd átvitték máshová, ahol négy helyen összevarrták és infúziót is adtak neki. Azt mondta, több helyen belilult a bőre az ütésektől, az arca feldagadt, ezért alig tud beszélni. Protézisét összetörték, négy ép foga közül kettő annyira meglazult, hogy valószínűleg ki kell húzni.

Jelenleg egy szállodában tartózkodik, ahonnan rendőrök kísérték el pénteken reggel a kamionjához, hogy magához tudjon venni néhány ruhát és tisztálkodási eszközt. Odaérve hét embert szedtek le a járművéről, akik már akkor a pótkocsin lehettek, amikor őt megverték – mondta. Szombaton mennek érte Magyarországról, a munkáltatója küld egy sofőrt, aki továbbviszi a kamiont, egy másik kollégája pedig őt viszi haza. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik