Külföld

Na, vajon miért nem lesz sör a skót Oktoberfesten?

24.hu
24.hu

2016. 09. 22. 12:33

Ha ősz, akkor sörünnep: a müncheni Oktoberfest olyan márkanévvé nőtte ki magát, amelyik akkor is képes tömegeket vonzani, ha a fesztivál csak másolat, amit történetesen nem is Németországban tartanak. Lesz Oktoberfest például Budapesten, és a skót nagyvárosban, Glasgowban is.

Utóbbinak mondjuk lehet, hogy nem lesz túl sok értelme, a hatóságok ugyanis épp a lényegét veszik el a dolognak azzal, hogy nem engedélyezik semmilyen szeszes ital árusítását a rendezvényen. Egyszerűen azért, mert a tapasztalatok szerint, az emberek túl sokat isznak. Pontosabban annyit isznak, hogy nem bírnak magukkal, egyesek kötekedni kezdenek, mások meg visszaütnek.

Fotó: Facebook / Oktoberfest Glasgow

Az önkormányzat, egy a tavaly történtekről szóló rendőrségi jelentés miatt döntött a szesztilalom mellett. A rendőrség 2015-ben több alkalommal volt kénytelen tömegoszlató csapatokat küldeni az ittasság miatt kitört verekedésekhez. A kapitányság szerint a szervezők gyakorlatilag semmit sem tettek a rendezvény biztonságáért, amit aztán a kollégák hirtelen lebetegedésével magyaráztak.

Tavaly 2200 ember vett részt a fesztiválon, közülük 25 főt tiltottak ki, többeket pedig letartóztattak. A vádak között a testi sértés mellett közszeméremsértés, és hatóság elleni erőszak is szerepeltek.

A szervezőket most mégis meglepetésként érte, hogy a tervezett, belvárosi helyszínen biztosan nem árulhatnak alkoholt. Mivel rengeteg jegyet adtak már el elővételben, egy közleményben azt ígérték, hogy keresnek egy olyan helyszínt, ami a hatóságok, és a látogatók szerint is megfelelő a glasgowi Octoberfest megrendezésére.

Ha ez nem sikerül nekik, lehet sör nélkül is lesznek verekedések. A fesztivál Facebook-oldalát elárasztó kommentekből legalábbis erre lehet következtetni.

(The Independent)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind