Nagyvilág

Menekült készítette a fotót, amivel Trump fia a menekülteket mérgező cukorkákhoz hasonlította

Hétfőn Donald Trump legidősebb gyermeke, Donald Jr. szánalmas hasonlattal mutatott rá apja szigorú menekültpolitikájának lényegére.

A Twitteren egy cukorkákkal teli tálat mutató képet osztott meg, a következő kísérőszöveggel:

Elmondtam neked, hogy csak három mérgező belőle. Vennél belőle egy maroknyit?

– tette fel a költői kérdést majd levonta a konklúziót:

Ez a szíriai menekültproblémánk.

Mint kiderült, az illusztrációnak sajátos menekültproblémája is van. A kép készítője ugyanis egykor maga is menekült volt.

David Kittos hat évvel ezelőtt osztotta meg a fotóját a Flickren. Gyermekként a török megszállás elől menekülve Ciprusról Angliába költözött. A most 48 éves férfi már brit állampolgár.

A BBC megkeresésére elmondta, a képet az engedélye nélkül használták fel.

Nem vagyok Trump politikájának a híve és sosem fogadnám el a pénzét. Sosem engedném, hogy a menekültek ellen használják fel a képet.

Mivel nincs Twitter-oldala, barátaitól tudta meg, hogy Trumpék ellopták a képét. Elmondta, elgondolkozott, hogy perre viszi az ügyet.

Görög-ciprusi születésű vagyok, 1974-ben pedig a török megszállás miatt menekültté váltam. Hatéves voltam. Ciprus azon részén laktunk, ami most a török hadsereg kezében van. Mindent magunk mögött kellett hagynunk. A tulajdonainkat és a javainkat.

Trump Jr. úgy fogalmazott, a kép magáért beszél. Ami nem igaz.

Az ő eszmefuttatása szerint körülbelül száz cukorkából három mérgező. A legfrissebb tanulmányok szerint viszont az amerikai lakosok számára 1 a 3,64 milliárdhoz az esélye, hogy menekült által végrehajtott terrortámadásban vesszék életüket. És persze már azt is kiszámolták, hogy ez esetben a hasonlat akkor lenne helyes, ha 10,93 milliárd Skittles lenne abban a bizonyos tálban.

A tweetet egyébként a Skittles anyacége, a Mars Inc is bírálta.

A Skittles édesség. A menekültek emberek

– írták.

(via Independent)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik