Nagyvilág

Anyanyelve miatt kis híján halálra verték, most felidézte a brutális támadást a lengyel férfi

Brutálisan elbántak a 21 éves Bartosz Milewskivel az angliai Telfordban, amiért az utcán anyanyelvén, lengyelül mert megszólalni.

A férfi a nyarat az Egyesült Államokban töltötte, ahol táborokban oktatott gyerekeket. Hazaérése után barátaival találkozott. Elmentek egy üzletbe italokat vásárolni, majd otthonához közel egy parkban fogyasztották el azokat.

Körülbelül hajnali egy órakor arra lettek figyelmesek, hogy három férfi közeledik feléjük.

Szinte már majdnem elhaladtak mellettünk, amikor meghallották, hogy lengyelül beszélgetünk. Elkezdték ordítani, káromkodni és megkérdezték, miért beszélünk lengyelül, hisz ez az ő országuk és takarodjunk haza

– emlékezett vissza az Independentnek az áldozat.

Az egyik azt mondta, a lánytestvére a sarkon lakik és nem akarja, hogy meghalljon minket.

A támadás helyszíne / Google Maps
A támadás helyszíne / Google Maps

Ezt követően a támadók felszólították Milewskit és társait, távozzanak a parkból. A srác úgy felelt, régóta lakik már a környéken és nincs okuk így bánni velük, úgyis lassan terveztek hazamenni.

Hiába, az egyikük megfogott egy üveget és eltörte, majd felszólított, ha nem lépünk, bántalmazni fog. Mondtam neki, nincs szükség erre, megyünk, majd meglökött, visszalöktem és belém vágta az üveget

– mesélte.

Milewski először nem vette észre, milyen súlyos a sérülése. Később 13 öltéssel kellett összevarrni a vágást a nyakán.

A lengyel fiú megpróbált távozni a helyszínről, de támadói deszkákkal és kerítésdarabokkal dobálták őt. Hívta a segélyhívót, de nem tudta elmondani, mi a baja, mert annyi vért veszített, hogy közel állt az eszméletvesztéshez.

Ekkor az egyikük egy fadarabbal fejen vágott, én pedig összezuhantam. Nagyon agresszívan viselkedtek, szerintem kábítószer hatása alatt álltak.

A támadók elmenekültek a helyszínről, amikor meglátták a mentőt. A rendőrség azóta sem találja őket.

A fejem még mindig duzzadt és fáj, mikor felébredek. Félek, hogy néhány ideg megsérült, mert nem tudom teljesen felemelni a kezemet

– mondta.

Milewski szüleivel és húgával 2009-ben költözött Lengyelországból Angliába. Most a Portsmouth-i Egyetem hallgatója.

(via Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik