Nagyvilág

A hátsójába rejtve egy vagyont lophatott el egy kanadai férfi

Lehetséges, hogy a 35 éves Leston Lawrence a világ egyik legostobább bűnözője, de ha így van, legnagyobb szerencséjére a világ legrosszabbul szervezett cégétől lopott, így akár meg is úszhatja az egészet.

A kanadai férfit azzal gyanúsítják, hogy 18 alkalommal csempészett ki aranyérmeket a munkahelyéről, a Kanadai Királyi Pénzverdéből, így összesen 180 ezer kanadai dollár (közel 38 millió forint) értékű nemesfémet lopott el.

A legmeghökkentőbb az esetben az, hogy a cégnél észre sem vették az arany eltűnését. Csakhogy a teljesen amatőr Lawrence elképesztő óvatlansággal bonyolította az üzletet. A férfi 2014 novembere és 2015 márciusa között több alkalommal adott el átlagosan 210 grammos aranykorongokat egy ottawai plázában működő nemesfém-felvásárlónak, majd az értük kapott csekkeket egy ugyanabban az épületben működő bankfiókban helyezte letétbe. Az adásvételt mindig a saját nevén bonyolította, ahogy a letéti számla is az ő nevén volt.

A bank egyik pénztárosának lett gyanús, hogy Lawrencenek kizárólag az aranyfelvásárlótól vannak csekkjei, azok mind nagy összegűek, a férfi ráadásul sok pénzt akart külföldre utalni. Miután a számlaadatokon látta, hogy férfi a pénzverdében dolgozik, már nem volt nehéz összeraknia a képet.

A feljelentés után a nyomozóknak már csupán annyi dolguk volt, hogy kiderítsék hogyan csempészte ki Lawrence a verdéből az aranyat. Kiderült, hogy ő volt az alkalmazottak közül az, akinél messze a legtöbbször jelzett be a fémkereső kapu. A fémimplantátumot viselő munkatársak miatt ilyenkor sincs nagy gond, csak jön egy új, kézidetektoros ellenőrzés, amin Lawrence mindig átment. A nyomozók aztán találtak egy doboz vazelint a férfi szekrényében. Aztán bebizonyították, hogy egy végbélbe rejtett aranykorongot a kézidetektor már nem tud kimutatni.

Élve a törvény által biztosított jogaival, Lawrence a nyomozás során és a bíróság előtt sem mondott semmit. Az ügyvédje szerint az ügyészségnek csak közvetett bizonyítékai vannak a férfi ellen, hiszen a pénzverdében senkinek sem tűnt fel, hogy bárki bármit is ellopott volna, így az is elképzelhető, hogy az égvilágon semmilyen bűncselekmény sem történt, Lawrence pedig teljesen legálisan szerezte az aranyat, amit aztán eladott a felvásárlónak.

A pénzverdében minden esetre alaposan feltuningolták a biztonsági rendszert. Ítélethirdetés november 9-én várható az ügyben.

(Vancouver Sun)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik