Külföld

Ausztria kerítést húz fel a magyar határra  

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 09. 19. 13:43

Már elkezdték kijelölni a nyomvonalát.

 

Az osztrák hatóságok elkezdték kijelölni Hegyeshalomnál a magyar határszakaszon építendő kerítés nyomvonalát – tájékoztatta az MTI-t Szőke László, Hegyeshalom független polgármestere. A helyszínen az MTI tudósítója is látta a földbe szúrt karókat, amelyeket a Hegyeshalmot az ausztriai Miklóshalmával (Nickelsdorf) összekötő 1-es út melletti határsávon, a Lajtáig helyeztek a földbe, mezőgazdasági területeken, egymástól néhány tíz méterre, a határkövek mentén.

Az M1-es autópálya déli oldalán is elhelyeztek már karókat. Az osztrák rendőrök a helyszínen nem adtak felvilágosítást az MTI tudósítójának a karókról. Korábban a burgenlandi rendőrség szóvivője közölte, ha megindul a menekültáradat, Ausztria 30 kilométeres kordont húz fel a magyar határnál.

Helmut Greiner akkor úgy fogalmazott, tárgyalnak az érintett földek tulajdonosaival, akiknek nagy része beleegyezne, hogy a rendőrség szükség esetén négy kilométer széles szakaszon bérbe vegye a földjüket, de az ott lakók között szkeptikusok is vannak. A szóvivő előzőleg az APA osztrák hírügynökségnek arról beszélt, hogy a felállított terelőkordon 2,5 méter magas lehet.A burgenlandi-magyar határszakaszon április 25-től végeznek ellenőrzést, július 4-től pedig szigorították az átkelőknél tartott vizsgálatot. 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Iraqi security forces arrest suspected militants of the al Qaeda-linked Islamic State in Iraq and the Levant (ISIL) during a raid and weapons search operation in Hawija April 24, 2014. The operation led to the arrest of wanted figures and the seizing of various weapons and ammunition, according to an Iraqi security forces officer.   REUTERS/Yahya Ahmad (IRAQ - Tags: CIVIL UNREST POLITICS)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.