Nagyvilág

Hanyagsággal vádolják a német bevándorlási hivatalt

Németországban hanyagsággal vádolja több tartomány a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), a bírálatok szerint a hatóság ellenőrzésein nagy számban csúsznak át menedékkérők által benyújtott hamis útlevelek.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság hét végi beszámolója szerint a mecklenburg-elő-pomerániai tartományi hatóságok hozzákezdtek 3300 menedékkérő útlevelének átvizsgálásához, és már 140 hamis szíriai úti okmányt szűrtek ki, holott a BAMF korábban valamennyit ellenőrizte.

A BAMF a 140 hamisnak bizonyult útlevél közül négy esetben külön szakvéleményt is rendelt, amelyek mind arra – a mecklenburg-elő-pomerániai hatóságok szerint téves – megállapításra jutottak, hogy a dokumentum eredeti. A tartományi szervek azt is kimutatták, hogy három hamis útlevél az Iszlám Állam terrorszervezet környezetéből származik.

Bajorországban egy szúrópróbán derült ki, hogy a BAMF-nál sok esetben nem veszik észre a hamisítványt, a Garmisch-Partenkirchenben elhelyezett menedékkérők körében végzett véletlenszerű ellenőrzésen 19 hamis papírt találtak.

“Súlyos mulasztások”

Érthetetlen, hogy a BAMF-nál miért nem vizsgálják meg az elvárható alapossággal a papírokat – mondta az RBB-nek Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter, hozzátéve, hogy a szövetségi hatóságnál tapasztalható “súlyos mulasztások” a feszült közbiztonsági helyzet miatt is elfogadhatatlanok.
Brandenburgban a tartományi főügyészség kikérte a BAMF-tól annak 18 ezer embernek az adatait és iratait, akiket a menedékkérők beáramlásának leginkább ellenőrizetlen időszakában, tavaly szeptember 5. és 22. között szállítottak vonattal Magyarországról vagy Ausztriából Brandenburgba, anélkül, hogy a szövetségi rendőrség teljes körűen ellenőrizte volna őket, amikor beléptek az országba.

A BAMF az intézkedés aránytalanságára hivatkozva elutasította az illegális határátlépés gyanújával indított eljárás részeként benyújtott adatigénylést, ezért a főügyészség bírósághoz fordult.

Tudni akarom, hogy pontosan ki tartózkodik a tartományban, és nem szeretném, hogy azt vágják a fejemhez, ha bármi is történik, hogy nem tettem meg mindent

– mondta Erardo Rautenberg főügyész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik