Nagyvilág

Angela Merkel lecseréli jelmondatát, a “Meg tudjuk oldani” elhasználódott

Angela Merkel német kancellár eltávolodik a menekültválság megoldására irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban híressé vált kijelentésétől, miszerint "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das), vagyis Németország megbirkózik a válsággal.

A kancellár a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap alapításának 90. évfordulója alkalmából szeptember 26-án megjelenő különszámhoz készült interjúban a hét végén előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte: a jelszóként emlegetett kijelentés a

politikai munkám része, mert meggyőződésem szerint Németország erős ország, és megerősödve kerül ki

a válságból.

Angela Merkel hozzátette: a “sikerülni fog, megoldjuk” kifejezi azt a bizakodó hozzáállást, amelyet

biztosan sokan ismernek a munkájukból vagy a magánéletükből, de néha úgy érzem, hogy ez a mondatot kissé kiragadják, túl sok mindent magyaráznak bele.

Már csak üres szólam?

Annyira sokat, hogy legszívesebben már nemigen ismételném meg

– mondta.  A wir schaffen das “egyfajta leegyszerűsítő mottóvá, szinte üres szólammá vált” – jegyezte meg a német kancellár.

Megfigyelők az interjúval kapcsolatban rámutatnak, hogy Angela Merkel már hetek óta nem használja a kifejezést.

Úgy tűnik, felváltotta a “Németország Németország marad” (Deutschland wird Deutschland bleiben) mottó.

Ezt használta az őszi parlamenti (Bundestag) szezon hagyományosan legfontosabb eseményén is, a kancellári hivatal jövő évi költségvetési fejezetéről szeptember elején tartott vitában. A politika szavaktól független részét tekintve látható, hogy a német kormány irányvonala jelentősen módosult tavaly augusztus végéhez képest, amikor a kormányfő először mondta nyilvánosan a menekültválsággal kapcsolatban, hogy “sikerülni fog, megoldjuk”.

Az új irány mindenekelőtt az uniós külső határ hatékony ellenőrzését, az illegális határátkelés megakadályozását célozza, legfontosabb jelei közé tartozik az Égei-tengeren húzódó görög-török uniós külső határon főleg német törekvésre elindított NATO-művelet és a márciusi EU-Törökország megállapodás a menekültválság közös kezeléséről.

Már az illegális migrációról beszél

A politika módosulása a szavakban is rendszeresen megjelenik, például az Európai Unió Pozsonyban tartott pénteki informális csúcstalálkozója után Angela Merkel tájékoztatóján elsősorban azt hangsúlyozta, hogy “meg kell állítani az illegális migrációt”. Azonban pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének népszerűsége az irányváltás ellenére csökken.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készült felmérés alapján a CDU/CSU a szavazatok 32 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás. Ez az idei legalacsonyabb érték, és csaknem 10 százalékpontos visszaesés a legutóbbi, 2013-ban tartott választáson elért 41,5 százalékhoz képest. A CDU/CSU gyengülésével párhuzamosan egyre erősödik a pártszövetségtől jobbra álló, parlamenten kívüli Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága, amely most éves csúcson, 14 százalékon áll. A 2013-ban alapított párt előretörése kihívás a CDU/CSU-nak, amely fennállása óta arra törekszik, hogy tőle jobbra ne vesse meg a lábát számottevő erő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik