Nagyvilág

Brexit: a jövő évi németországi választások előtt nem lesznek érdemi tárgyalások

Herman Van Rompuy  (herman van rompuy,)
Herman Van Rompuy  (herman van rompuy,)

Az Európai Tanács előző elnöke szerint valószínűtlen, hogy a jövő szeptemberben esedékes németországi parlamenti választások előtt érdemi tárgyalások kezdődnének a brit EU-tagság megszűnéséről.

Herman Van Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az Európai Unió állam- és kormányfőinek testületét, a BBC rádióban azt nyilatkozta, a tényleges tárgyalások a brit kilépés feltételeiről csak az új német kormány hivatalba lépése után kezdődhetnek.

Rompuy szerint ez azt jelenti, hogy

az érdemi tárgyalási folyamat esetleg csak 2017 októberében vagy novemberében indulhat, addig legfeljebb “technikai jellegű” egyeztetésekre van mód.

A tárgyalások elkezdésével London sem siet. Theresa May brit miniszterelnök már több nyilatkozatában is közölte, hogy a brit kormány csak akkor aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, ha kidolgozta tárgyalási stratégiáját. A brit kormányfő egyértelművé tette azt is, hogy az idén ez nem várható. Az 50. cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat.

Az Európai Tanács volt elnöke csütörtöki BBC-nyilatkozatában történelmi léptékű hibának nevezte Nagy-Britannia kilépését az EU-ból.

A brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás – amelyen a brit választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt – Rompuy szerint

annak egyik ritka példája, amikor egy ország saját érdekeivel ellentétes döntést hoz.

Hozzátette: David Cameron előző brit miniszterelnököt az Európai Unió részéről mindenki figyelmeztette, hogy hibát követett el a brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírásával.

Cameron 2013-ban jelentette be a népszavazás tervét, azzal, hogy a referendum előtt London újratárgyalja viszonyrendszerét az EU-val.

Herman Van Rompuy a BBC-nek adott csütörtöki interjúban azonban kijelentette, hogy Nagy-Britanniának már akkor is “igen különleges státusa” volt az EU-n belül, hiszen nem csatlakozott olyan sarkalatos integrációs intézményekhez, mint az euróövezet, vagy a belső határellenőrzéseket lebontó schengeni egyezmény. Rompuy szerint ez azt is jelentette, hogy Nagy-Britannia nem volt teljes jogú tagja annak “a belső körnek”, ahol a döntések születtek.

Az Európai Tanács előző elnöke szerint a kilépés feltételeiről szóló tárgyalások “kemények” lesznek.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik