Nagyvilág

Kerítésekkel védenék szilveszterkor a kölni dóm épületét

A biztonsági koncepcióról először a Kölner Stadt-Anzeiger nevű helyi lap írt. Tavaly szilveszter éjjel a dóm előtt bűncselekmények történtek. A legnagyobb közfelháborodást a nők sérelmére elkövetett tömeges szexuális zaklatások és rablások keltették.

A rendőrség tervei szerint “szabad, de ellenőrzött hozzáférést” biztosítanak újévkor a székesegyházhoz. A még nem végleges tervek értelmében a dóm körül 100 méteres távolságban akadályt létesítenek, vagy kerítést húznak, amin keresztül több helyen is kapuk vezetnek majd az épülethez.

Bachner hangsúlyozta: “az ige elkerítése” egyáltalán nincs ínyére. Hiszen

az ember rögtön egy belépni tilos táblára gondol. Ez azonban sosem lehet igaz a székesegyházra.

Ugyanakkor Bachner elmondta: hálás a városvezetésnek, amiért a biztonsági zónát létrehozza, mivel arra nagy szükség van.

Nem szabad megengednünk, hogy a Kölnbe látogatók féljenek

– mutatott rá.

A kölni székesegyház védelmének megerősítése azonban nemcsak a szilveszterre vonatkozik, hanem túlmutat azon, és a keresztény hagyományok tiszteletben tartásával kell, hogy megtörténjen – mondta Bachner.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik