Nagyvilág

Ezeregyszáz menekült elhelyezésében segít a bécsi érsekség

Az érsekég hatszáz papja közül mintegy 250 biztosítja a menekültek hosszú távú elhelyezését, egyházi tulajdonú és bérelt lakásokat bocsát az emberek rendelkezésére.

Az érsekség által biztosított átmeneti befogadóhelyeken pedig tavaly mintegy 50 ezren fordultak meg, jelenleg mintegy százan élnek ezen szükségszállásokon. Közülük vannak olyanok, akiknek túl sokáig tart a menekültügyi eljárása és olyanok is, akiknek el kell majd hagyniuk az országot.

Számos elkötelezett segítőnek olyan érzése volt, hogy a politikai magukra hagyja őket a menekültügy problémájával

– fogalmazott Tippow, az illetékes menekültügyi koordinátor. Rámutatott: elegendő számú német nyelvtanfolyam és a menekültek iskolázottságának elismerése hiányzik leginkább. Javaslata szerint sokat jelentene, ha az menekülteket segítenék eligazodni a munkahelyek között.

Nagyobb rugalmasságra van szükség

– mondta.

A koordinátor egyúttal üdvözölte az értékkurzusokat, amelyek az együttélés Ausztriában érvényes szabályait mutatják be, többek között a nemek közti egyenlőséget, a vallásszabadságot és a családon belüli erőszak büntethetőségét.

Az osztrák fővárosban mintegy 22 ezer menedékkérő él. Az emberek nagyjából 40 százaléka központi szálláson lakhat, a többiek magánlakásokban.

Mintegy 26 500 menedékkérelmi eljárás indult meg augusztus végéig Ausztriában a belügyminiszter legutóbbi tájékoztatása szerint. Ez az idei évre meghatározott felső korlát több mint hetven százalékát teszi ki. Július végén ez a szám még 24 ezer volt.

Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menekültstátusz iránti kérelmet fogad be az ország idén. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor Ausztria lezárhatja a határait.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik