Nagyvilág

Az erőszaktevő expolgármester szerint „akarta a szexet” a négyéves kislány

Döbbenetes védekezést adott elő az ohiói férfi, aki életfogytiglani börtönre számíthat tettéért.

Egy ohiói település korábbi polgármestere beismerte, hogy megerőszakolt egy négyéves kislányt, de döbbenetes védekezést adott elő: azt állította, hogy a gyermek is akarta, amit tett vele.

Richard Keenan, aki 2010 és 2011 között volt Hubbard polgármestere, „elkötelezett keresztényként” állította be magát a bíróság előtt. Az erőszakról először feleségének, testvérének és sógornőjének beszélt, majd pszichiátriai kezelése során egy csoportbeszélgetés résztvevőivel is megosztotta, amit tett. Keenan önszántából jelentkezett be egy pszichiátriai klinikára, öngyilkossági hajlama miatt.

A volt polgármestert több rendbeli nemi erőszakkal vádolják, amit három éven keresztül folytatott. Beismerő vallomásában azt állította, hogy az áldozat kezdeményezte a „szexet”.

Keenan ellen jövő tavasszal hirdethetnek ítéletet, életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. Jelenleg 75 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon lehet, de nem kerülhet kapcsolatba kiskorúakkal. (Independent, Mirror)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik