Nagyvilág

Átszervezések miatt távozik a BBC elnöke

Rona Fairhead-et még David Cameron kérte, hogy az új struktúrában is vezesse a brit közmédiát, Theresa May azonban az újrapályáztatást szorgalmazza.

Lemondott a BBC vezető testületének elnöke, miután arra kérte a júliusban hivatalba lépett brit miniszterelnök, hogy induljon újra posztjáért.

Rona Fairhead-et négy évre nevezték ki 2014-ben a brit közmédia felügyeleti szerve, a BBC Trust élére. A BBC átszervezésének következtében azonban megszűnik ez a szerv, és új testület, a Unitary Board lép helyére, amely jobban részt vesz a közszolgálati médiavállalat napi működésében.

Idén májusban a Brexit-népszavazás után leköszönt miniszterelnök, David Cameron azt kérte Fairhead-től, hogy töltse ki mandátumát az új testület vezetőjeként. Ez ellen ugyanakkor élesen tiltakozott a parlament kulturális bizottsága, mondván, nyílt pályázatra kell bocsátani a politikailag kényes pozíciót.

Ugyanígy vélekedett Theresa May is, bár nem volt ellenére, hogy egy újabb pályázat eredményeként továbbra is Rona Fairhead maradjon a vezető testület élén. „A miniszterelnök komolyan biztatott, hogy vegyek részt az új eljárásban, amely a BBC újabb négyéves elnöki ciklusára irányul” – mondta Fairhead, majd hozzátette: „sok gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy nem teszem ezt”.

A leköszönő elnök azzal érvelt, hogy jobb, ha a BBC tiszta lappal folytatja, és új vezetőt talál a kormány.

Az új vezetési struktúráról való egyezkedés különösen kényes folyamatnak számít a BBC számára, amely széles körben kedvelt és köztiszteletben álló intézmény Nagy-Britanniában, de gyakran kerül politikai viták össztüzébe. A brit közmédiát az adófizetők tartják el, minden háztartásnak, ahol van a tévéműsor vételére alkalmas készülék, 57 ezer forintnyi éves díjat kell befizetnie. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik