Külföld

Elmarasztalták Magyarországot a gyöngyöspatai rasszista fenyegetés ügyében

24.hu
24.hu

2016. 09. 13. 17:15

Korábban a témában:

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot, mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést.

Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett. A strasbourgi székhelyű törvényszék áprilisban első fokon már helyt adott egy roma származású nő panaszának, és 4000 euró kártérítést és 3717 euró perköltséget ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.
A felperest négy férfi a saját udvara előtt inzultálta 2011 tavaszán Gyöngyöspatán. Akkori híradások szerint a férfiak egyike azt ordította a fiatal nőnek, hogy “takarodjon be a házba”, majd baltával és ostorral a kezében megindult feléje, miközben gyalázkodott, és életveszélyesen megfenyegette.

Ez akkoriban történt, amikor szélsőséges szervezetek vonultak fel a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorán. A településen nagy erőkkel volt jelen a rendőrség is.

Az ügyben a sértett feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak címén, a magyar hatóságok azonban egy évvel később megszüntették az eljárást.

Az EJEB áprilisi ítéletében kimondta, hogy az ügyben nem folytattak le megfelelően alapos nyomozást a magyar hatóságok, és ezzel Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

(mti)

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind