Nagyvilág

Sarkozy: A terrorizmus elleni küzdelemben nincs helye a jogi finomkodásnak

sarkozy (Array)
sarkozy (Array)
Különbíróságokat hozna létre a szélsőségesek ügyeinek tárgyalására, és másoktól elkülönítve tartaná fogva őket Nicolas Sarkozy - derül ki abból az interjúból, amelyet az egykori francia elnök a Journal du Dimanche vasárnaponként megjelenő hetilapnak adott.

Minden francia állampolgárt, aki gyaníthatóan kapcsolatban áll a terrorizmussal, mert rendszeresen látogat dzsihadista honlapokat, vagy viselkedése szélsőségességre utal, esetleg kapcsolatban áll szélsőségesekkel, megelőző jelleggel fogva kell tartani

– húzta alá Sarkozy, miután a héten Francois Hollande, az ország jelenlegi, szocialista és rendkívül népszerűtlen elnöke azzal vádolta meg a jobboldali politikusokat, hogy “keményvonalas” reakcióikkal lerombolják a francia társadalom berendezkedését.

A Journal du Dimanche-nak arról is beszélt, hogy szerinte a terrorizmus elleni küzdelemben nincs helye “jogi finomkodásnak”.

Francois Hollande nem tesz meg mindent a terrorizmus elleni harcban

– bírálta egykori legyőzőjét a korábbi államfő.

Sarkozy a múlt hónapban jelentette be, hogy versenybe száll a 2017-es elnökválasztáson. Egy felmérés szerint a franciák a szintén jobboldali volt miniszterelnökben, Alain Juppében bíznak leginkább a biztonság terén, Sarkozy csak a második. Viszont mindketten messze megelőzik Francois Hollande-ot, a jelenlegi államfőt, akire a franciák jelenleg csak nyolcadikként bíznák az ország biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik