Nagyvilág

A brit miniszterelnök azt mondja, már vizsgálják, hogyan lehetne korlátozni a szabad mozgást az EU-n belül

Theresa May brit miniszterelnök szerint “lesznek nehéz időszakok” abban a folyamatban, amely elvezet majd Nagy-Britannia kiválásához az Európai Unióból, de ő derűlátóan ítéli meg a hosszabb távú kilátásokat.

May a BBC televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorának nyilatkozott. Az interjúban – amelyből a BBC hajnalban előzetes részleteket ismertetett – a brit kormányfő szeirnt “nem lesz zökkenőmentes” a Brexit, vagyis a brit távozás az EU-ból, és az országnak fel kell készülnie “nehéz időszakokra” is.

Megerősítette ugyanakkor azt a többször is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia “sikert kovácsol” a Brexit folyamatából.

Megismételte azt is, hogy a hivatalos kilépési tárgyalások 2017 előtt nem kezdődnek el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány nem kívánja a végtelenségig elodázni a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza az EU-tagság megszűnésének mechanizmusát, és aktiválásának bejelentésével kezdődik a hivatalos kilépési folyamat.

Theresa May már több korábbi nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy London az idén nem aktiválja az 50. cikkelyt, mivel időre van szüksége tárgyalási stratégiájának összeállításához.

A vasárnapi BBC-interjúban a brit miniszterelnök azt mondta, a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás – amelyen a többség a kilépésre voksolt – megmutatta, hogy a brit választók nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

Hozzátette, hogy a brit kormány illetékes miniszterei már tanulmányozzák az EU-n belüli migráció szabályozásának új lehetőségeit. Theresa May fontosnak nevezte ugyanakkor azt is, hogy Nagy-Britannia jó megállapodásra jusson az EU-val az áruk és szolgáltatások kereskedelméről.

Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

A brit kormányfő ugyanakkor kijelentette: “nagyon egyértelműen” arra törekszik, hogy az EU-társállamokban élő brit állampolgárok jelenlegi státusát a továbbiakban is garantálni lehessen, és ebben az esetben a brit kormány ugyanígy garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok státusát.

Az esetleges újabb skót függetlenségi népszavazás lehetőségét firtató kérdésre Theresa May azt mondta: a legutóbbi felmérések arra vallanak, hogy a skót választók maguk sem akarnak még egy referendumot. A skót függetlenségről 2014 szeptemberében rendeztek népszavazást, de akkor az elszakadást ellenző tábor győzött 55,3 százalékos többséggel.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által minap elvégzett legújabb vizsgálat szerint a skót választók 50 százaléka valóban nem akar újabb népszavazást a függetlenségről, és csak 37 százalék szeretné, ha a skót kormány ismét referendumot írna ki. Ha ez megtörténne, 54 százalék ismét a függetlenné válás ellen voksolna, és 46 százalék szavazna az elszakadásra Nagy-Britanniától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik