Nagyvilág

“Meghalt a barátom”, mondta Bidennek egy tüntető, ő csak annyit mondott, “a fiam is”

Az alelnök Hillary Clinton egyik kampányrendezvényén vett részt, amikor egy eltökélt tüntető meg akarta zavarni a beszédét. Épp azt magyarázta, hogyan kellene visszavonulnia a kurdoknak az Eufrátesz másik oldalára, hogy az amerikaiak támogassák őket a törökökkel szemben. A tűntető viszont azt kiabálta, hogy a háborúban (nem tudni, melyikben, Szíriában nincsenek amerikai katonák)

meghalt a barátom, az amerikai barátom.

Bidenen már itt látszott, hogy reagálni akar. Azt mondta:

Figyeljen, meghallgat, ahogy az én fiam is meghalt.

A tiltakozók és az őt elnyomni próbáló tömeg is elhallgatott, majd Biden hozzátette, hogy ha igaz, amit a férfi mond, akkor jöjjön a beszéd után hátra, és beszélgessenek a dologról.

Biden fia, Beau Biden nemrég 46 évesen, rákban halt meg. Iraki veterán és Delaware főügyésze volt. Biden egyedül nevelte fel, miután a felesége és lánya meghaltak egy autóbalesetben. A gyászt az alelnök még mindig nem dolgozta fel, állítólag emiatt nem indult el az elnökjelöltségért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik