Nagyvilág

Vasúton mozgatható rakétakilövő állásokat építenek Észak-Koreában

Az ország vasúthálózatán mozgatható, nagy hatótávolságú rakéták kilövésére alkalmas állásokat építenek Észak-Koreában - tájékoztatott szerdán helyi forrásokat idézve az amerikai székhelyű Radio Free Asia (RFA) rádióállomás.

Az északkeleti Kangvon tartomány egyik lakosa arról tájékoztatta az RFA-t, hogy észak-koreai szakemberek május óta az egyik állami üzemben olyan járműveket gyártanak, amelyekről az ország vasúti hálózatán nagy hatótávolságú rakétákat lehet indítani. Az informátor kiemelte: Észak-Korea kénytelen volt a gyártást saját kezébe venni az után, hogy Kína felfüggesztette a nagy méretű, mozgatható rakétaindító eszközök szállítására képes járművek exportját.

A forrás szerint a gazdasági bizottság annak nyomán kezdett a kérdéssel foglalkozni, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető idén májusban hangsúlyozta: az ellenség elleni harcban szükséges, hogy változatossá tegyék az ország nukleáris támadási képességét.

Más észak-koreai források azt állították, hogy hadászati szempontból nem hatékonyak a vasúton mozgatható rakétaindító rendszerek, mert annyira lepusztult a vasúti hálózat az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik