Nagyvilág

Több mint hetven tömegsírt találtak az Iszlám Államtól visszafoglalt területeken

Az AP keddi beszámolója szerint interjúk, műholdfelvételek és saját kutatásai alapján határozta meg a tömegsírok számát, amelyek közül a legkisebb három tetemet rejtett, a legnagyobb feltehetően több ezret. Sok esetben csak a túlélők visszaemlékezései, az Iszlám Állam propagandaanyagai vagy műholdfelvételek alapján lehet megbecsülni, hogy hány tetemet rejtenek a tömegsírok – teszi hozzá az amerikai hírügynökség. Az így készített összesítések alapján 5200 és több mint 15 ezer közé tehető a bennük elhantolt áldozatok száma.

Szinte minden területen, ahonnan kisöpörték a dzsihadistákat, újabb és újabb tömegsírok bukkannak elő, sokat közülük – például amilyen az iraki Ramádi stadionjában van – könnyű megtalálni, többségük csak egy vékony földréteggel van elfedve. Szirvan Dzsalál, a tömegsírok feltárásával foglalkozó Iraki Kurdisztáni Ügynökség igazgatója azt mondta, hogy a dzsihadisták minden tömegmészárlási technikát bevetettek: lefejezték áldozataikat, lelőtték őket vagy éppen autóval gázoltak át rajtuk, és még csak meg sem próbálták elfedni a borzalmas bűntények nyomait.

Szíriában feltehetően több százra tehető a tömegsírok száma, de eddig csak 17-re derült fény, és nagy részükhöz nem lehet hozzáférni, feltárásuk csak a dzsihadisták elűzése után jöhet szóba.

Nagy tömegsírokra bukkantak Deir-ez-Zór tartományban. Az AP feljegyez egy esetet, amikor a térség elfoglalásakor a dzsihadisták meggyilkolták egy ottani törzs mintegy ezer tagját. A helyszínen találtak egy tömegsírt, amely közel négyszáz áldozat tetemét rejti. Rakka tartományban 160 katona földi maradványát találták meg hét nagy gödörben – a dzsihadisták azután végezték ki őket, hogy lerohanták a támaszpontjukat.

Az AP által dokumentált többi tömegsír Irakban van, és 16-tal kapcsolatosan – ezek jórészt olyan területen vannak, ahol túl veszélyes lenne a feltárásuk – a helyi illetékesek feltételezésekbe se bocsátkoznak az elhantolt áldozatok számát illetően. Hat tömegsírt találtak a Moszul és a szíriai határ között fekvő iraki Szindzsár-hegységben, ahonnan a kurd erők a jazidi kisebbség ellen

2014 augusztusában végrehajtott mészárlás után söpörték ki a dzsihadistákat. Az All-Source Analysis hírszerző ügynökség műholdfelvételeiből ítélve feltehetően tömegsír van a Moszul melletti Baduzs börtönben, ahol 2014 júniusában több mint 600 foglyot öltek meg a dzsihadisták.

Az AP egyelőre csak egy olyan esetről tud, amikor a tömegvérengzések miatt Iszlám Állam-harcosokat vontak felelősségre: augusztus 21-én Irakban felakasztottak 36 halálra ítélt dzsihadistát, akiket bűnösnek találtak egy tikríti támaszpont mellett elkövetett tömegmészárlásban. A vérengzés 2014-ben történt: az Iszlám Állam fegyveresei mintegy 1700, főként síita újoncot lőttek agyon, akik megszöktek a Tikrít város melletti Speicher katonai táborból, és megadták magukat a szélsőségeseknek.

A terrorszervezet iraki offenzívájának első napjaiban elkövetett mészárlás után a lakosságon félelem lett úrrá, így a szélsőségesek könnyedén foglalták el Tikrítet és az ország második legnagyobb városát, Moszult. A holttestek egy részét a Tikrítet átszelő Tigris folyóba dobták, de a legtöbb újoncot tömegsírokba lőtték. A város 2015-ös visszafoglalása után az iraki hatóságok 14 sírból csaknem 600 tetemet exhumáltak.

Az ENSZ értelmezésében a tömegsír fogalmát olyan helyszínre alkalmazzák, ahol három vagy több – törvénytelenül, tömegesen vagy rögtönítélő eljárásban – kivégzett áldozatot temettek el. Nem tartoznak a fogalom alá a harcok, fegyveres konfliktusok során életüket vesztett személyek sírjai.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik