Nagyvilág

Merkel karácsonyi ajándéknak jelentheti be, hogy megint indul a választáson

Angela Merkel német kancellár várhatóan pártja, a jobboldali Kereszténydemokrata Unió (CDU) decemberi kongresszusán jelenti majd be, hogy a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson elindul a kormányfői tisztségért – írta hétfőn a Bild című német lap.

A Bild szerint nem kétséges, hogy a kancellári tisztséget 2005 óta betöltő politikus a következő ciklusban is kormányfő akar maradni, és “szinte biztos”, hogy szándékát a CDU december eleji esseni kongresszusán jelenti be.

Azért éppen akkor, mert nem tehet másként. Ugyanis a CDU-t 2000 óta vezető politikus attól tart, hogy a menekültpolitikája körüli elégedetlenség miatt a kongresszus gyenge eredménnyel erősíti meg pártelnöki tisztségében. Ha viszont az elnökválasztás előtt bejelenti, hogy továbbra is igényt tart a kancellári tisztségre, jelentősen jobb lehet az eredmény, mert aki nem szavaz rá, rontja a CDU esélyeit a Bundestag-választáson, és ennek a körülménynek “fegyelmező hatása” van – mondta a Bildnek a párt elnökségének egy meg nem nevezett tagja.

Azonban az is tény, hogy az indulási szándék bejelentése előtt meg kell beszélni az ügyet Horst Seehoferrel, a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével, mert a valószínűleg 2017 szeptemberében tartandó Bundestag-választáson a CDU/CSU pártszövetség győzelméhez az is szükséges, hogy a CSU teljes erővel támogassa a CDU-s kancellárjelöltet, és megszerezze a szavazatok több mint 50 százalékát Bajorországban.

Viszont a CSU bázisában Angela Merkel nagyon népszerűtlen – tette hozzá a Bild, kiemelve: több CSU-s Bundestag-képviselő közölte a párt belső fórumain, hogy nem hajlandó Merkelt ábrázoló választási plakátokkal kampányolni, és a CSU vezetésében egyesek arról “álmodnak”, hogy a párt saját kancellárjelölttel vág neki a Bundestag-választásnak.

Horst Seehofer a CSU-n belüli ellenállás miatt nem támogatja, hogy Angela Merkel korán bejelentse indulási szándékát, és ezt el is mondta neki egy négyszemközti megbeszélésen még nyár előtt. Szerinte ki kell várni, hogy folytatódik-e a csökkenés a CDU választói támogatottságában a tartományi választásokon, illetve az országos felmérésekben – írta a Bild.

Most a németek 42 százaléka támogatja, hogy továbbra is Angela Merkel legyen a kancellár, ami ugyan visszaesés a tavaly novemberi 45 százalékhoz képest, de jelentősen meghaladja a CDU/CSU országos választói támogatottságát – tették hozzá.

A CDU/CSU a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, támogatottsága felmérések szerint jelenleg a 30-35 százalék közötti sávban van.

A következő Bundestag-választásig öt tartományban tartanak helyi törvényhozási választást. Szeptember 4-én Mecklenburg-Elő-Pomerániában, szeptember 18-án Berlinben, 2017 márciusában Saar-vidéken, májusban pedig Schleswig-Holsteinben és Észak-Rajna-Vesztfáliában.

A CDU Mecklenburg-Elő-Pomerániában a legutóbbi felmérés alapján a szavazatok 22 százalékára számíthat, a legutóbbi, 2011-ben tartott választáson 23 százalékos eredményt ért el. A párt Berlinben 17 százalékon áll, s 2011-ben 23,3 százalékot szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik