Nagyvilág

Handelsblatt: a V4-ek bankjegykiadó automatának nézik az EU-t, nem értékközösségnek

A német lap szerint fal húzódik a keleti EU-tagállamok és Németország között.

„Keleti veszedelem” – ezzel a címmel írt kommentárt a német Handelsblatt című üzleti lap arról, hogy Angela Merkel pénteken a V4-országok miniszterelnökeivel találkozott Varsóban.

A szerző, Hans-Peter Siebenhaar szerint a német kancellárnak „keserűen meg kellett tapasztalnia”, hogy nem sok maradt az EU egységéből, és a „keleti iszlámellenes kvartett” nem akar menekülteket befogadni. Úgy vélte, az „Európa számára történelmi pillanatban” Németországnak vezető szerepet kell vállalni abban, hogy biztosítsa az európai integráció folytatását, és Merkel igyekszik is betölteni ezt a szerepet, de miközben „elkeseredetten keresi a közös pontokat”, azt tapasztalja, hogy Németország és az EU keleti tagországai között ismét felépült az „ellentétes érdekek fala”.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Németország túlságosan sokáig elhanyagolta a keleti tagállamokat, és a menekültügyben Merkel által tavaly egyedül meghozott döntés azt jelentette számukra, hogy az igazán fontos kérdésekben nem konzultálnak velük, kevéssé veszik figyelembe az érdekeiket.

A cikkben az áll: a V4-ek csoportja már régen „hangos jobboldali populista frakcióvá” vált az EU-tagállamok közt, és Berlin ezt a veszélyes folyamatot sokáig alábecsülte. A V4-ek a szerző szerint elsősorban „bankjegykiadó automatának nézik az EU-t”, nem értékközösségnek, amelyben a szolidaritás, az emberiesség és a liberalizmus is a politikai cselekvést meghatározó tényezők között van. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik