Nagyvilág

Belgium rengeteget költ terrorellenes intézkedésekre

.Ezt az összeget jórészt a radikalizálódás és a terrorizmus felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, úgynevezett “Csatorna-terv” megvalósítására, az állambiztonsági szolgálatok megerősítésére, a pályaudvarok biztonságának fokozására, valamint felszerelések vásárlására fordították – közölte a Le Soir című belga napilap.

A novemberi párizsi merényleteket követően, februárban bejelentett terv értelmében jelentősen fokozzák a rendőri jelenlétet az érintett negyedekben (Molenbeek, Schaerbeek, Saint-Gilles, Anderlecht, Saint-Josse, Koekelberg és Laeken), újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel, továbbá ellenőrizni, illetve szabályozni fogják a muzulmán hitszónokok tevékenységét.

Belgium korábban nem vette komolyan ezt a fenyegetést, ezen a téren egyfajta értelemben a nulláról indultunk, és meg kellett hoznunk bizonyos intézkedéseket

– írta közleményében a belga kormány.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, “lehetséges és valószínű” terrortámadás.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik