Külföld

A franciák hidat képeznének a köztársaság és a franciaországi muzulmánok között

24.hu
24.hu

2016. 08. 29. 17:38

Konzultációkat indított hétfőn a francia kormány az iszlám szervezetek és a civil társadalom képviselőivel annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb vallása jobban illeszkedjenek a köztársasági értékekhez. A belügyminisztérium egy alapítvány létrehozását tervezi a “franciaországi iszlám” megteremtéséhez.

A Bernard Cazeneuve belügyminiszter vezetésével folytatott tárgyalások célja novemberig létrehozni a kulturális célú intézményt. A Franciaországi Iszlám Alapítvány az iszlám vallásnak a franciaországi értékekbe illesztését célozza.

A konzultációs nap egy újabb állomása a több hónappal ezelőtt megkezdett munkának, hogy sikerüljön létrehozni egy franciaországi iszlám vallást a köztársaság értékeinek tiszteletben tartásával

– mondta a belügyminiszter a La Croix című katolikus napilapban hétfőn megjelent interjúban.

A struktúra felállításáról már hónapok óta folynak tárgyalások, amelyek azután gyorsultak fel, hogy július 14-én 87-en meghaltak egy iszlamista támadásban Nizzában, majd iszlamista szélsőségesek meggyilkoltak egy papot Normandiában.

Az alapítvány, amelynek elnöke Jean-Pierre Chevenement korábbi szocialista belügyminiszter lesz, az oktatás, a kultúra és a fiatalok nevelése területén támogat majd projekteket, a franciaországi imámok képzésért lesz felelős, iszlám teológiai kutatásoknak ad teret, és a muzulmán vallás jobb megismertetésében is közreműködik – mondta Bernard Cazeneuve.

A 77 éves volt belügyminiszter a francia szekularizáció egyik legharcosabb képviselője. Személyét ugyanakkor elsősorban azért érte bírálat a muzulmán vezetők és a politikai elit részről is, mert nem muzulmán. Jean-Pierre Chevenement munkáját egy muzulmán vallású vezérigazgató fogja segíteni.

Az intézmény 5-6 milliós eurós költségvetését elsősorban magáncégek állják, de az alapítvány mintegy egymillió eurós állami támogatást is kap. Cserébe az igazgatótanácsban a belügyminisztérium, a kulturális és az oktatási tárca képviselői is helyet kapnak Anouar Kbibech, a francia muszlim tanács (CFCM) vezetője, négy muzulmán közéleti személyiség, köztük Tahar Ben Jelloun marokkói író és Kamel Kabtane, a lyoni nagymecset rektora, valamint az adományozó bizottság két tagja mellett.

Ez az új struktúra képez majd hidat a köztársaság és a franciaországi muzulmánok között

– mondta a belügyminiszter.

Az alapítványon kívül egy másik szervezet is létrejön, amelyben viszont az állam nem vállal szerepet. Ez utóbbi finanszírozza majd az imahelyek és az imámok teológiai képzésére szolgáló helyek építését, amelyeket eddig nagyrész külföldi adományokból építettek. A cél, hogy a finanszírozás kizárólagosan franciává váljon, de abban az állam és az egyház szigorú szétválasztását kimondó 1905-ben elfogadott törvény miatt az állam semmilyen szerepet nem vállalhat, hanem csak magánszemélyek és cégek. A belügyminiszter szerint ezt elsősorban az iszlám szabálya szerint feldolgozott halal étkezési vállalkozások szereplői, valamint muzulmán hívek vállalnák fel magánadományokból.

A muzulmán vezetők azt remélik, hogy a konzultációk véget vetnek a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini betiltása miatt kialakult heves közéleti vitának.

Ez a pozitív esemény véget vetnek a burkini undorító epizódjának

– mondta a mintegy négymillió franciaországi muzulmánt képviselő szervezet, a francia muszlim tanács elnöke. Anouar Kbibech szerint azzal hogy anyagi eszközöket kapnak a muzulmán intézmények, megerősíthető a szerepük a radikalizálódás megelőzésében, elsősorban az imámok képzésén keresztül.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind