Nagyvilág

Vizsgálják, hogy hanyagság miatt haltak-e meg sokan az olaszországi földrengésben

Több összedőlt épületet is alig néhány éve erősítettek meg.

Vizsgálat indul Olaszországban annak kiderítésére, hogy állhat-e emberi mulasztás vagy hanyagság annak hátterében, hogy rendkívül magas a szerdai földrengés halálos áldozatainak száma. Amatrice-ben egy általános iskola épülete például annak ellenére omlott össze, hogy 2012-ben több mint kétszázmillió forintnyi összeget költöttek rá, hogy földrengésállóvá tegyék.

Szintén kérdéseket vet fel, hogyan lehetséges, hogy egy harangtorony rádőlt egy szomszédos házra, megölve egy négytagú családot. A harangtorony felújítását a 2009-es l’aquila-i földrengés után végezték el. A hatóságok arra kíváncsiak, megszegték-e az építési szabályokat az összeomlott épületekkel kapcsoolatban.

A rieti-i ügyész szerint nem lehet a véletlennek tulajdonítani, hogy ilyen sokan haltak meg – az áldozatok száma már 291-nél jár. Giuseppe Saieva elmondta: a rendőrök egyelőre még a mentésre összpontosítanak, de ha a vészhelyzet elmúlt, a körülmények feltárására összpontosítanak majd.

Az olasz múzeumok vasárnapi bevételüket a kulturális örökségben gazdag terület megsegítésére és az újjáépítésre ajánlják fel. A kulturális miniszter arra kérte az olaszokat, hogy szolidaritásuk kifejezésének céljából menjenek el a kiállításokra. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik