Nagyvilág

Német alkancellár: alábecsülték a menekültáradatot

Sigmar Gabriel szerint kevés, ha azt ismételgetik, hogy „wir schaffen das”.

A német alkancellár szombaton azt mondta a ZDF televíziónak, hogy alulbecsülték a menekültáradat jelentette kihívást. Sigmar Gabriel kijelentette: „én, mi mindig azt mondtuk, hogy elképzelhetetlen, hogy Németország befogadjon évente egymillió embert”.

A szociáldemokrata politikus bírálta Merkel emblematikussá vált kijelentését, miszerint „Sikerülni fog”. Szerinte nem elég ezt ismételgetni, a konzervatívoknak meg is kellene teremteni a szükséges feltételeket, noha éppen ők voltak azok, akik az útját állták az erre irányuló intézkedéseknek – kritizálta az alkancellár a pártjával koalícióban kormányzó CSU-CDU szövetséget. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik