Nagyvilág

Minden második német elutasítja, hogy Merkel megkezdje negyedik mandátumát

Továbbra is nyitott kérdés marad az, hogy a CDU élén álló Angela Merkel versenybe száll-e újra a kancellári címért a jövő év őszén esedékes szövetségi választásokon. A német kancellár az ARD német televíziónak vasárnap adott interjújában ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy “a megfelelő időben” meghozza az erre vonatkozó döntést.

A dpa német hírügynökség előzőleg kormányzati és pártkörökre hivatkozva azt írta, hogy Merkel legkorábban a december eleji esseni pártkongresszuson ismerteti döntését, míg a Der Spiegel című hetilap arról számolt be, hogy csak 2017 tavaszán van kilátás erre. Az újság szerint ennek oka az, hogy Horst Seehofer, a CDU (Német Kereszténydemokrata Unió) bajor testvérszervezetének, a CSU-nak (Keresztényszociális Unió) a vezetője akkor dönti el, hogy pártja támogatja-e újra Merkelt.

A CDU vezetősége higgadtan reagált a Der Spiegel jelentésére, ám a CDU/CSU koalíciós partnere, az SPD részéről gúnyos kommentárok hangzottak el Merkel Seehofertől való esetleges függésével kapcsolatban.

Az emberek azt várják, hogy a problémákkal foglalkozzunk. Ezt tesszük. A nyári uborkaszezonnak vége

– mondta Peter Tauber CDU-főtitkár a Merkel jelöltségével kapcsolatos hírekre reagálva.

Ralf Stegner, az SPD alelnöke a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva szombaton annak a véleményének adott hangot, hogy “Angela Merkel jelöltsége nyilvánvalóan Horst Seehofer jóindulatától függ”.

Egy felmérés szerint a németek megosztottak abban a tekintetben, hogy a 2017-es szövetségi választások után is szívesen látnák-e Merkelt a kancellári székben.

Merkel 2005 óta van hivatalban, s ha még egyszer indul a tisztségért, megválasztása esetén utolérheti a kancellárként eltöltött évek számát tekintve rekordtartó Helmut Kohlt. A Bild am Sonntag megbízásából készült Emnid-felmérés szerint

minden második német elutasítja, hogy Merkel negyedik mandátumát is megkezdje.

A kancellár támogatóinak aránya jelenleg 42 százalék, tavaly novemberben 45 százalék volt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik