Nagyvilág

Összenőtt, ami összetartozott: Farage Trump mellett kampányolt

Együtt kampányolt Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel szerdán este Mississippi államban Nigel Farage, a Brexitet, vagyis az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépését szorgalmazó angol politikus.

A nagygyűlést a déli állam fővárosában, Jacksonban tartották, és ezúttal Donald Trump alig beszélt. Amint a pódiumra lépett, a vendéget dicsérő néhány szó után átadta a mikrofont az angol meghívottnak.

Ovációval fogadott beszédében Nigel Farage azt fejtegette, hogy hozzá hasonlóan Donald Trump is a politikai elit ellenzője, és szintén gátat vetne a bevándorlásnak. Mindazonáltal leszögezte: nem biztosítja támogatásáról Trumpot, mert – mint fogalmazott -, nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint Barack Obama jelenlegi amerikai elnök, aki az Európai Unióban maradásra ösztökélve az Egyesült Királyság polgárait, beavatkozott a szigetország belügyeibe.

Farage azonban közvetve mégiscsak Trump mellett foglalt állást. Így fogalmazott: “ha amerikai állampolgár volnék, nem szavaznék Hillary Clintonra, még ha fizetnének is érte”. Majd, mintegy nyomatékot adva szavainak, leszögezte: “Nem szavaznék Hillary Clintonra, még ha ő fizetne is érte”.

A brit politikus aktivitásra is buzdította a nagygyűlésen megjelenteket, mondván: “vegyék fel a bakancsukat”, és menjenek kampányolni. Véleménye szerint ugyanis “minden lehetséges, ha elegendő számú jóakaratú ember készen áll arra, hogy szembeszálljon az elittel”.

Donald Trump a tavaszi kampányban élénken támogatta az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, ám ami a bevándorlást illeti, éppen az elmúlt napokban változtatott korábbi, keménynek mondott állásfoglalásán, és szelídebb, békülékenyebb hangokat üt meg. A múlt héten már arról beszélt, hogy emberségesen kell megoldani az Egyesült Államokban tartózkodó, mintegy tizenegymillió illegális bevándorló sorsát, szerdán pedig az amerikai Fox televízióban – Sean Hannity műsorában – már úgy nyilatkozott, hogy maradhatnak a bevándorlók, legalábbis egy részük, de állampolgárságot nem kapnak.

Donald Trump álláspontjának megszelídülését egyébként Ted Cruz texasi szenátor – aki szintén elnökjelölt-aspiráns volt – azzal kommentálta szerdán: “megmondtam, hogy Trump valójában álarcot viselő liberális”.

(Sky News, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik